Mindjárt hétvége

És ezzel megjött a béke is, úgy tűnik. Ez eléggé nagyszerű, megyünk ma Bendegúznézőbe, aztán jövünk haza, bele a nagyágyba. Egyebet nem tudok, kérem kapcsolja ki.

Na, a tegnap

Sétáltam. Mászkáltam. Beültem a Törzshelyre*, megdöntöttem a rekordot az okosságigépen (nem kicsit, beszopta az az alkesz, aki utánam jön), dolgozgattam, töprengtem, Jungot olvastam. Elindultam. Nem mertem hazamenni. Dzsekiben mászkáltam a fagyott hantokon. Ittam még egy némi fröccsöt, biztos, ami biztos. Volt szerepjáték. Szőke kiverte a hisztit, hogy az ő karaktere meg van kérem itten alázva, majdnem azt mondtam, hogy befejezem, bazmeg, van elég bajom, de mivel mesélek, dugjam fel magamnak a bajaimat, gondolom, nem azért vagyok ott, hogy a való világot bevigyem a játékba. (Hisztipattintó történés: hajóramászás, nehézlovasa a kötélhágcsón, majd' a mellvértnél, nem hajlandó engedélyt kérni a kapitánytól, hogy a fedélzetre léphessen, aki ezt megmorcolja, pofonbaszná - ezt ügyesen hárítja, kapitányi csukló marokban, nagy benga ember az a lovag -, kardot rántana, aztán meg csodálkozik, hogy a morc tengerimedve lelövetné. Jé. Amúgy csuklóba kapott és még a csónakba is pottyant, mert jó fej a mesélő. Alig firtattam azt is, hogy a picsába akar kardot rántani, amikor egyik keze már eleve a csuklót fogja, a másikkal, gondolom, kellene kapaszkodni. Mindegy, az lett a vége, hogy ezt a verziót fogadtuk el hitelesnek és bepottyantak - a csónakba. Olyan nincs, hogy full plate és úszás.) Sokáig játék, haza. Idegesség, sok. Nanométerekkel voltam attól, hogy elmenjek egy közeli kocsmába nyikhaj köcsögöt verni: mivel többen voltak, nyilván kaptam volna én is rendesen, de nem ez a lényeg** - nem mentem, a Zasszony visszatartott, vagy engem féltett, vagy a nyikhaj(oka)t, vagy csak nem akart balhét. Gondolom, is-is. A hosszas nyüglődéseket az első igazi ölelésig nem citálnám, végigélni is nehéz volt.
Hagyom is.
Én is sárkány akarok lenni, ha felnövök, mint kis hősöm.
Folyt. majd.

*Azóta, sajnos felújították...
** Hanem az, hogy a feje mögé kell célozni. Meg az, hogy a here sérülékeny. Meg az, ahogy az öreg fater mindig mondja, hogy térdre kell rúgni. Meg az, hogy a kulcscsontot nem védi semmi, törik, mint a gally. Meg az, hogy a vese laza kötőszöveti tokban van, ha rendesen eltalálod, leszakad, mint a picsa. Meg hogy fentről lefelé kell az orrot rúgni. Nem folytatom. Közben persze nyilván dekorálták volna a hátamat-oldalamat-fejemet, de ennyi megérne.

És akkor most elmegyek sétálni

Emlékeztek a Szaffira? Amikor a nemtommivoltaneve ürgének volt egy csap a fején és amikor rohadtul ideges volt, akkor kiengedték a gőzt? Na, nekem nincs ilyenem, szóval megyek és járok egy jó nagyot. Szalem alejkum.

Ábrándozás a politikusokkal való eszmecseréről

Az ágy közös. A párna nem.

Kivégezvén a Dead Like Me első szériát - hogy ne szaladjunk olyan messzire a témában - jött a Reaper első része (illetve a pilot, tökmindegy), bejön ez is, úgy tűnik, mostanában szeretünk a halállal foglalatoskodni, talán eszméletlenül pörgős és minden szempontból kánaáni jövővel kecsegtető éltünk miatt. Mindenesetre palacsintában profik vagyunk, almás-fahéjas, pudingos, meggydzsemes és szamócalekváros. Nincs itthon kakaó.

Aztán a Shooter-t, néztem volna, de mi a rossebnek? 1., a Zasszony nem tudott aludni a lövöldözéstől - átment a másik szobába* (ott sem tudott); 2., eléggé pocsék film, ergo 3., én viszont elaludtam rajta és töretlenül aludtam is negyed nyolcig, mikoron felkeltett a telefonból áradó Pink Panther-téma. Szóval külön aludtunk. Részemről, mert alva nem tudok mellésomfordálni, részéről, mert bedobta a durcit, míg aludtam és inkább a másik szobában (nem) aludt, mert nagyon logikus ám Ő.

Írnám én, hogy de fasza minden, de hát nem.

* Szeretnék jelentkezni, hogy én mondtam, hogy nem fontos, lekapcsolom - nem, nem kell, majd ébressz fel, ha vége, hangzott a válasz. Folytatást lásd fent.

---

Nyilvánvaló kiakadáshegyet akasztva amúgy is terheletlen vállamra, megpróbálok azzal foglalkozni, hogy este szerepjáték - nem ezzel a mérgelődéssel - és persze arra kell rájönnöm, hogy szokás szerint nem emlékszem, hol is hagytuk abba: még jó, hogy én vagyok a mesélő. Legalább jegyzetelnék néha, de nem, azt aztán nem (amikor Watsonék a DNS-szerkezeten dolgoztak, erőst visszavetette a projektet az, hogy Watson, akinek amúgy tényleg híresen jó memóriája volt, unlike me, nem szokott jegyzetelni, majd miután elment egy baromi fontos előadásra, rosszul emlékezett pár adatra - csak mondom). Mindegy, rendszerint úgyis csak kábé emlékszem, majd összerakjuk nagyjából és hozzácsiszoljuk a "nagy vonalakhoz", azok mindig a fejemben vannak valamely furcsa okból. (Nyilván nem mindig, érted...)
Szóval éljen a sajátvilág meg a zerpégé meg a szolipszista eszképizmus, forevö, mert ez az entzauberung ez nagyon jól sikerült, hogy az a deszkánb...tt... de hogy jön ez ide?

Első poszt

Arról, hogy sok-sok blogot kezdtem már el, de egyiket sem tudtam normálisan csinálni.
One last try.

---

Mostanában például rohadtul nem is történik velem semmi, az lehet az egyik oka*.
Alapszabály (1) - Minden nap minimum fél óra a levegőn.
Nem ma kezdem.

---

Axióma: zuhanyozni jó.

* Japánul cseresznyevirág. Csak mondom.