Merthogy tegnap megvolt a próbameló. Na, most ha mindaz eszembe jutna, amikre akkor (meló közben) gondoltam, hogy posztolni kellene, akkor egy szemernyi gondom nem lenne, mit írjak, így azonban... (ti. hogy nem jut eszembe semmi)...Illetve, egy igen, a nap leghülyébb szóvicce. Azzal foglalkozunk ugyanis (is), hogy lakóházakat kábelezünk be. Minden lakás kap egy koaxot meg egy UTP-t a küszöb elé, hogy ha akar valamit a *pííííííp* cégtől, akkor hej, de jó legyen neki. Ez úgy néz ki, hogy ezeknek nyilván van egy (tehát kettő) elosztódoboza, ergo tíz emeletes esetében négy. Duplázzuk meg kábelmián az elosztókábeles szarakodást és szorozzuk meg a lakások számával (ezesetben harmincvalamennyi), majd veszítsük el a fonalat, hogy az elosztónál, amit fogunk éppen, az az UTP most vajon melyik lakáshoz van bevezetve és már meg is kapjuk a nem kimondottan borzasztójó, de térdig járva az UTP-kben, koaxokban roppant találó kábel a rengetegben szóviccet. Nem én találtam ki, nem tudom, "volt-e már", de nekem akkor tetszett.
Viszonylag tetszett az is, hogy nagy hammer drillekkel kell panelt fegyelmezni, nem pedig csavarhúzóval, ha valamibe bele tudsz kapaszkodni és tudod nyomni, mint a barom, akkor mint kés a vajba, komolyan. Hosszú fúrószárral tartottam is néha attól, hogy kikötök egy beépített szekrényben. Szóval, fúrás, igen, ez az egyik fő profilom, aztán kábelcsatornák felszerelése, végül pedig telenyomása kábellel. Olyan elosztó-hosszabító van a fúrókalapácshoz, aminek az egyik fele teljesen rokonszenves, ismerős kis darab, a másik felével van (volt) gond, ott ugyanis csak két krokodilcsipesz mosolyog, hogy "ugyan, haver, ballagj már oda velem a strangszekrényhez, tudod, ahol a háromnyolcvan is lakik, oszt csíptess mán fel, lécci, köszi!" - és én mondjuk eléggé szeretem távol tartani magam még a kettőhúsztól is, ha nagyritkán ilyet szerelek, nem csak kikapcsolom, kihúzom és alapvetően áramtalanítom a fél világot, de még utána is csak gyanakodva megyek a szerelvény közelébe. Na, örömmel jelenthetem, hogy itt ilyesmire nincs idő, a nap végére a nyoma sem volt az ilyes túlaggódásnak; annak ellenére, hogy M kolléga viszont beleszaladt vésővel az egyik nagyfeszbe. Nem lett semmi baja, csak egy darabig gyalog sétálgattunk a tizedik meg a földszint között. A "mindig végzünk időben, legkésőbb négykor"-ról annyit, hogy nyolckor szálltam ki a kocsiból. Este. Hét után már benne ültem. Reggel. Na, nem abban, amiből kiszálltam, de a lényeg ugyanaz.
Napközben nagyrészt létrák tetején hadonásztam nemtízdekás fúrókalapácsokkal, ettem közben mintegy három szendvicset, Norbi bekaphattya ("Hó!"), eszement iramban apollósodom vissza. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése