2010. augusztus 10., kedd

Tizenegy óra múlva indulok a Szajki tavakra

Na, ide indulunk LB kollégával, nagy erőkkel, egy röpke sárvári találka után, ahol nem a város kulturális értékeivel fogunk ismerkedni, jóval inkább mondjuk a kuglizóval. Meg veszünk túlélőkészletet a peniben (Knock-knock-knock! - Penny! Penny! Penny!), mert kell az. Minden urbánus és rurál szennyet, idegességet és szomorúságot megmosunk fröccsben és mindjárt más lesz a világ, istenuccse! Három (négy?) nap múlva többet tudok mondani, kis elíziumunk ugyanis nemhogy nem tartalmaz netet, de térerőt is csak elvétve. Sok kávé, sok fröccs, sok enerdzsidrink, sok nyugalom, sok dal és elvétve némi kaja is kell azért. Szerintem még a tóba is bemerészkedek, bár nem hiszem, hogy LB partner lenne a strandolásban. :)
---
Ápdét: az éjszakát túléltem, melóról hallani sem akarok, nemrég bontottam egy sört, mintegy jelképezve, hogy szabadságom megkezdtem. Négy óra múlva már buszon ülök, pár doboz sörrel meg pár doboz energiaitallal készültem, a többi majd kialakul. I have no fear. :)
Valami atomjó sorozatot mondjuk beszerezhettem volna, nehogy kockulás nélkül maradjak, de sebaj, majd dobok be pár könyvet a tatyóba, oszt olvasok, ha minden kötél szakad.
Olvasni... mint az állatok... :D
---
Ápdét: ez az LB ez egy ügyes gyerek, még csak el sem aludt. Nemrég beszéltünk, a vonaton ül. Elvileg ő ér hamarabb a találkahelyre, gyakorlatilag kurvaélet, hogy én, mindketten borítékoltuk, köszönjük MÁV, hogy bízhatunk benned! Két óra és én is startolok.

2010. augusztus 8., vasárnap

Ennél lóbb profájl nem is lehet

Három éjszakás műszak, aztán húzok a szajki tavakhoz.
Sem net, sem térerő, sem idegeskedés,
csak tópart, fröccs, bogrács, hejehuja, napsütés.

2010. augusztus 2., hétfő

Low profile

Egy időre magára hagyom az amúgy sem nagyon frissített blogot és undercover magamnak irogatok.
Akit nagyon érdekel, szóljon, aztán majd eldöntöm, köll-e, hogy tudja a blogcímet.
A bodzás radler meg nem rossz, csak a CG jobb. :)

2010. július 21., szerda

azt kérdi Tim Roth

hány emberben bízol meg? - a lány azt mondja, tíz, majd helyesbít hatra.
Erre azt mondja kedvenc Timünk, hogy mire annyi idős lesz, mint ő, három marad.
Én már most nem vagyok biztos benne, hogy van-e három egyáltalán.
(True Lies, amúgy.)

2010. július 7., szerda

Csődök megrugdosva a padló alól

Csődök a padlón (nem mind), én kint a padló alól.
Ez meg az új kedvenc.

2010. június 26., szombat

csőd

minden téren.
lám, van még hely a padló alatt is.

2010. június 20., vasárnap

Önajnár

Éppen megkötöttem a nyakkendőmet* meló előtt közvetlenül, amikor felnéztem és egy jóképű karcsú fiatalembert láttam a tükörben, na, az voltam én. De hát az ember nem nézegetheti magát Nárcisszuszként, pláne, ha nyakkendőt köt* - lekukkantottam hát és két fehér ingujjból kikukkantó kéz éppen kötötte a nyakkendőt* és az egyiken egy ízléses** karóra, másikon (nem a kézen, annak ujján) egy decens ezüstgyűrű. Nyakkendőkötésemet* be is fejeztem és el is ballagtam mellényért-zakóért, azon morfondírozva, hogy egészen megszoktam ezeket is meg a brotoválkozást is, ami talán nem is annyira az öregség jele, hanem azé, hogy lassan ideje melót váltani.
A végén tiszta dzsémszbond leszek.

*   Merthogy én olyat is tudok.
** Bár tudok olyat, aki szerint túl nagy és túl sok izé van rajta - tőle kaptam. :)

2010. május 14., péntek

Abdulnak

Weöres Sándor:   A MESÉRŐL

A meséhez mennyi unalom kell,
hogy a boszorkányos madarak
röppenjenek izgatott seregben
s aprót-nagyot mulattassanak.

A meséhez mennyi szánalom kell,
mennyi gyűlölet és sérelem,
hogy a gonosz mind pokolba vesszék,
a jó végül győzelmes legyen.

A meséhez mennyi bizalom kell,
hogy kavics-mód sok legyen a kincs,
és a mondott rózsa illatozzék,
és nyisson az álmodott kilincs.

A meséhez mennyi félelem kell,
kályha mellett, hol semmi veszély,
minden zugból manó leskelődjék,
torkot tátson odakinn az éj.

2010. április 29., csütörtök

2010. április 15., csütörtök

Bizonyító erejű videó via Ivi

Azt bizonyítja, hogy valóban, az emberek idióták.
De azt is, hogy néha, elvétve, vannak aranyos pillanataik.

2010. április 14., szerda

2010. április 8., csütörtök

Helló-belló!...

... Itt a 44779-es tagazonosítójú grínpíszes...

2010. március 29., hétfő

Csodás filmhez (könyvhöz) csodás képek

Where The Wild Things Are, persze. Tapsi szíves ajánlásával.

Amúgy klafa az új favicon?

(A csodás  képek itt vannak.)

(Vadak meg itt is laknak kicsit.)

2010. március 27., szombat

Goddamn, right, it's a beautiful day, mondja a duplabasszus, én meg nem hiszem el.
De maga a szám - általában - jó.
A hangulat: tuggyafene.
A zenekar: Eels.


The smokestack is spitting black soot into the sunny sky
The load on the road brings a tear to the Indian's eye
The Elephant won't forget what it's like inside his cage
The Ringmaster's Telecaster sings on an empty stage


God damn right it's a beautiful day Ahah
God damn right it's a beautiful day Ahah


The girl with the curls and the sweet big ribbon in her hair
She's crawled out the window 'cause her daddy just don't care
(Come on!)


God damn right it's a beautiful day Ahah
God damn right it's a beautiful day Ahah


The clown with the frown driving down to the sidewalk fair
Finger on the trigger I tell you he is quite a scare


God damn right it's a beautiful day Ahah
God damn right it's a beautiful day Ahah


The kids fit their lids when their heads hear that crazy sound
Their neighbour digs the flavour still he's moving to another town
(and i don't believe he'll come back)


God damn right it's a beautiful day Ahah
God damn right it's a beautiful day Ahah


And I don't know how you're taking all the shit you see
You don't believe anyone but most of all openly agree


God damn right it's a beautiful day Ahah
God damn right it's a beautiful day Ahah

- És (soksok éve nem, de most is csak véletlenül) Crüxshadows szól éppen. -
---
Update: esik az eső, nincs borzalmasan brutális és/vagy finom tömény itthon (semmmmmmmiféle nincs), még mindig bociminta alól bömböltetem a zenét és úgy tűnik, hogy a kiapadhatatlan jókedvem kiapadt. Ha holnapra nem múlik el, lőjjetek le, lécci. Így.)

2010. március 23., kedd

Nem jelentés

Valami egészen elképesztő, mennyire nincs kedvem mesélni egy csomó elromlott dologról, amelyek mostanában romlottak el. Mindegy, nincs vigaszom, s nem erényem a bánat; van jó is az életben, számos (ami azt jelenti, ugye, hogy számtalan).
Gondolkodom egy horrorblogon, amúgy. Eggyel több vagy kevesebb, amit nem írok, nem tökmindegy?

2010. március 11., csütörtök

Jó film

Nemrég néztem meg a Wristcutters című nagyszerűt, bárdolatlan címe ellenére egy tünemény az a film, egy nagy mese az elkerülhetetlenről, a soha fel nem adásról, arról, hogy ha nem erőlteted, megtörténnek dolgok, na meg a boldogás kereséséről és magáról a boldogságról.
Már vége van a filmnek egy ideje és még vigyorgok, mint egy idióta - pedig a film nagyrészt az öngyilkosok poklában játszódik: ahol minden ugyanolyan, mint az életben, csak egy kicsit rosszabb.
Kötelező darab, tessék megnézni, és ne feledjétek: ha egy lány azt mondja, mindjárt jövök, van úgy, hogy visszajön. :)
És megtaláltam a körömcsipeszem.
És a macskám normális lett.
It's all good, man.

2010. március 3., szerda

elképesztően

gyorsan beértem dolgozni ma, régi-új kedvenc, a Fiery Furnaces dünnyögött a fülemben és ez a Fiery Furnaces nekem olyan, mint a Pink Martini, nem tudok nem üdvözlült vigyorral mászkálni/andalogni/csatangolni, amikor ezek szólnak - ami nagyszerű is, mert az elmúlt napokban már kétszer is volt rossz kedvem; amúgy furtonfurt horrort nézek, de nem attól, majd egyszer riportolok a jobb horrorokról, annyire kevés olyan van, jobb, ha tudják az emberek, melyek azok.
Fel is tolok még vagy ötmilliót a zeneblogra a régi klasszikuson túlnan.

2010. március 1., hétfő

2010. február 23., kedd

Mert megint beleese az nagy Vallásos Áhítatába

PÉLDABESZÉD AZ ETIKÁRÓL ÉS A SZERETETRŐL

Egy nap Mal-2 megkérte Szt. Gulikot, hogy hívja hozzá az Istennőt, mert kétségbeesett szüksége van tanácsra. Rövid idő múlva a rádió bekapcsolt magától, és egy éteri női Hang szólalt meg IGEN?

"Ó! Eris! Emberek Áldott Anyja! Káosz Királynője! Diszkord Leánya! Zűrzavar Ágyasa! Ó! Csodás Hölgy, kérlek, emeld le szívemről a hatalmas terhet!"

MI A GÁZ, MAL? NEM HANGZOL VALAMI JÓL.

"Félelemmel telített lelkem, és a fájdalom víziói kínoznak. Mindenhol az emberek bántják egymást, a bolygó tele van igazságtalansággal, teljes társaságok használják ki saját embereiket, anyák vetik börtönbe fiaikat, gyermekek tűnnek el, míg testvérek háborúznak. Ó, jaj."

MI A BAJ EZZEL, HA EZT AKARJÁTOK CSINÁLNI?

"De senki nem akarja! Mindenki gyűlöli."

Ó. OKÉ, AKKOR HAGYJÁTOK ABBA.

Ebben a pillanatban aszpirinreklámmá változtatta magát, és magára hagyta a Poliatyát a fajával.


- lásd 2008. november; hitem azóta is csak mélyül -

2010. február 21., vasárnap

2010. február 19., péntek

nagyon

sokat intéztem ma. pl végre a grinpiszt is*. csak írni nem tudok nekiállni sehogy.
--
üzenet az agynak: többet éhgyomorra két deci kávénál többet nem inni!
* kapok ajcsit is, de komolyan nem azért.

2010. február 18., csütörtök

sejtettem...

Is your cat plotting to kill you?

via Whitepony via Méregész

2010. február 15., hétfő

ezt még tegnapra akartam volna

indul-e

Úgy bánunk a nyelvvel, mint egy megunt kurvával és ez nem helyes - mely mondatnak nincs köze ahhoz, hogy a hétvégéről mesélek. Ezúton is: éltessék az emberek Gepát, aki megint öregebb lett és mindenki mást, akinek szintén szülinapja volt/van/lesz, a vízöntők már a spájzban vannak, a szellemtudomány bekaphatja. Hiszen nem látható. A szkolopendra viszont hiába vadászik denevérekre, ez nem evolúciós ugrás, egyrészt, mert nincs olyan, másrészt mert Gepa az igazi konyhai betyár. (Kép mellékelve.)
El is tünnyedtem a nagy gépelésben, mindenkinek kösz mindent, nagyon, jó volt veletek.

2010. január 12., kedd

Egyelőre ennyi, mert klafa

Így szólt az univerumhoz egy ember:
- Uram, én létezem.

- Valóban- felelte az univerzum,
- de nem hiszem, hogy ez a tény
bámiféle kötelezettséget róna énrám.

- Stephen Crane -

2010. január 11., hétfő

Reborn?

Mintegy fél éve nem volt új poszt. Lassan ideje egy rebootnak.