2008. december 31., szerda

Itt

Utolsó nap az iskolában a dolgozóban, itten. Tegnap jutottam vissza, fel Pestre először, aztán le IC-vel. Normál esetben ez a Bük - Budapest (kocsival) - Pécs (vonat) időben pont annyi, mint a Bük - Pécs (vonat), ami azért megint csak eléggé röhejes. Minthogy az is, hogy a "normális esetben" persze megint nem volt, mert alig, hogy elindult a vonat, valami rihonya behízelgő hangon azt mondta a hangszóróból, hogy a "rendkívüli időjárásra való tekintettel" késni fogunk, öcséim, baszodalássan. Rendkívüli időjárás a nulla - mínuszegykettő fok decemberben?! Oszt mióta, arany bogaram? Azt már lassan kezdjük megszokni, hogy két centi hótól megdöglik a MÁV, de hogy az alig fagypont alattól is?! Nyáron meg meleg van, tavasszal meg pont sem ez, sem az, ősszel meg az a baj, hogy fúj a szél meg esik?! Amúgy az ícén meg nem volt dohányzó kocsi, úgyhogy ezért külön rohadjon meg valaki. BUÉK amúgy.

2008. december 29., hétfő

Ma

már nem tűnik oly' vészesnek a dolog, sőt, voltam állásinterjún is.
Hatodikán megyek próbamunkálkodni, szimpatikusnak találtuk egymást.
Csak a fasz tudja, hogy fogok bejárni, viszont legalább visszatalálok az olvasáshoz.
Mármint utazás közben.
(Amúgy kiolvastam két könyvet három nap alatt, bebeee...)

2008. december 28., vasárnap

Ez valahogy mindig kimarad

Ééééés....

Ismét elég volt öt percet a földszinten tölteni, hogy megbizonyosodjak afelől, hogy inkább kotorászok kukában és takarózom teszkóújsággal, mint hogy itt maradjak.

2008. december 27., szombat

Karcsivég

Erős egy napja vagyok itthon, de már most teljesen egyértelmű, hogy inkább hajtom a nyakam a közeledő ícé elé, mint hogy ezt hosszútávosítsam.
A fasznak nem mehet a bánatos-taknyos leben und leben lassen...?!

Amúgy sem voltam egy hejj, de nagy hangulatban, ez csak lefelé pangolódik.

Feldobtam...

... magam is egy blogpatrolt, lent, jobbra lelhető, gondolom, ígz a két ünnep között mindenki szarik neten lógni éjtnappallátéve, szal úgy veszem, hogy 31-én dobtam fel, mert ha nem, akkor meg úgyis elfelejteném. Kiccsajtól jönnek a legtutibb ötletek.

2008. december 24., szerda

Helyzet

Igazából azt hittem, könnyedebben veszem, de az igazat megvallva eléggé csüggesztő melóhelyen mereszteni a seggedet, miközben mindenki más karácsonyozik.

Boldog karcsit

2008. december 22., hétfő

Nagy csönd után sorozatokról



Kezdem inkább a jóhírekkel. (És itt, persze, sorozatokról lesz szó, de ami a pláne, egyik sem sitcom.)




Meadowlands*, azt kell róla tudni, hogy beteg, baszod, és nagyon... hm... hát, beteg. :) És nem olyan viccesen beteg, hanem betegesen beteg, a kövér nőt dugó nőiruha-fetisiszta égettkezű gyerektől kezdve az orvoson át, aki zsarolja az anyját, hogy az feküdjön le vele egészen a nagyszerű zsaruig, akinek az a "diszkrét beszélgetés", hogy annak alanyát véresre rugdossa. Szóval egyáltalán nem kell ezt a sorozatot mindenkinek ajánlani, mert szépnek mondjuk rohadtul nem szép, gyakorlatilag nincs egy olyan szereplő sem, akivel - ha csak amolyan tessék-lássék módon is - azonosulni lehetne. Itt senki nem normális - és nem a kedves módon nem normális**. (Sosem tudom, hova kell tenni ezeket a rohadt lábjegyzet-csillagokat.)


De hogy nagyon gyorsan váltsunk is, hát itten van nekünk a 10th Kingdom, Al Bundyval, mint Troll-királlyal, Rutger Hauerrel, mint Vadásszal, na, meg persze megannyi meselénnyel, aki kölcsönösen sokkolják egymást a korunk New Yorkjából érkezett nagyszerű párossal, a gondnok apukával és a pincérnő kislánnyal, akik az - amúgy hatalmas kedvenc - Farkassal karöltve próbálják visszaváltoztatni a herceget (akiből sajnos kutya lett: amúgy annak szerintem sokkal jobb, mint hercegnek) és visszajutni (tuggyafene, minek) New Yorkba. Ez persze nem olyan egyszerű, boszorkányok, Vadász, átok, tükörelvesztés (tudhatja mindenki, az a Kapu), börtönbezárás, ami csak kell egy mesébe. Négy rész, de részenként több, mint másfél óra. Minden perce megéri, különösen, mondom, a nagyszerű meseszövés és a Farkas miatt.

Végül, de nem utolsósorban, itt van nekünk a Jekyll. Eltartott darabideig, mire belevágtam, tuggyafene, miért nagyszerű sorozat, az első három rész olyan, hogy csak roppant hangosan és elégedetten lehet csettinteni az embernek. Persze, nem véletlen. (Ez nem véletlen, ez vélet, köszönjük, ó, Karinthy!) Merthogy nézzük meg, ki is írta e csodás opuszt: áhh, csak nem Steven Moffat? Ha van valaki olyan szánalmas, hogy nem tudja, milyen húrokat zengessen eme zseni neve, az kattintson ide. És szégyellje magát. Tudom, Chalk meg Dr Who, de akkor is ez az igazzy nagy kedvenc. Meg is nézem a két ünnep között. A Jekyllről meg majd írok később.
(Annyit azért még, hogy: James Nesbitt!)








* AKA Cape Wrath
** Ha van olyan. Újabban már ebben is kételkedem.

2008. december 12., péntek

I'm gonna break my rusty cage and run

- ahogy a drága jó Johnny Cash bácsi énekelte volt. (Meg ahogy magam is énekelgetem, nem pont úgy, mint amikor Sárvárról szabadultam, hanem kicsit komorabban, de némi egészséges fatalista derűt azért nem nélkülözve.) Az történt ugyanis, hogy kedves munkahelyemre is begyűrűzött ez a túlhypeolt válságmizéria, bezárják testvérszállodánkat két hónapra plusz nem hosszabbítják meg a szerződésemet. Mert azon bizonyosan sokat spórolnak, na, mindegy, márciusra visszavárnak, hogy várja vissza őket a...
Tehát az ajtó becsuk, ablak kinyit azt mondassa, hogy akkor január egytől nyilván a default passzív táppénz, hadd kérjek vissza egy kicsit abból, amit befizettem, aztán meg két verzió van (két és fél), de amit én nagyon pártolok, az az opció, amit a drága anyukám fedezett fel és nekem nem is mondta, csak elküldött egy hirdetést emailben, miszerint stewardokat* keresnek. Na, de hát nem ez lenne most nekem a nagyszerű? Naná, hogy de... Úgyis kicsit sok szar potyogott mostanában a fejemre, majd a menetszél leszárítja onnan. Plusz ha Hidrokefálban lesz a Nagy Kiképzés, legalább a kishúgom örül (gondolom, az első két napban), hogy ott vagyok.
Amúgy, a fentiek fényében eléggé azt gondolom, hogy kapják be, hogy dolgozzam karácsonykor meg szilveszterkor, csak ez a fajta ez pont az a szarcsimbókos helyzet, hogy ha most nekiállsz kekeckedni, akkor szépen kibaszol a kollégáiddal, akik nem csak, hogy nem tehetnek semmiről, de jobban ki vannak akadva, hogy menned kell, mint te magad. Ja, meg a lakásnak is persze mennie kell és akkor kicsit kijjebb vagyunk a féceszből. Tulajdonképpen nem is kicsit.
Most mondta a kedves éjszakás londiner kolléga, hogy írjam meg, milyen jó itt dolgozni. Mondtam neki, hogy "Öhöm..." :)
Folyt. köv.
*AKA Cabin Crew

2008. december 8., hétfő

Kvót

"A szomorú arc nem előkelő! Csak unottnak kell látszani... Ha szomorú, elárulja, hogy valamije hiányzik; hogy valami nem sikerült. Elárulja, hogy alulmaradt. De ha unatkozik környezete maradt alul, amely nem tudja magát szórakoztatni. Értse meg, kedvesem, hogy milyen súlya van a megvetésnek!"

Ez meg Sparrow-tól, illetve közvetve Nulyssestől

Arra gondoltam, hogy hülyeségeket én is tudok kérdezni, indítok én is egy láncot. Kíváncsi vagyok, elterjed-e. :)

Hát, el... :)


1. Mikor mondtad valakinek utoljára, hogy "Úgy nézel ki, mint orángután szopás után?"
Amilyen formában mostanában vagyok, tuti, hogy a közelmúltban.

2. Ha leszállna eléd egy földönkívüli lény, mit mondanál neki?
Asztakurva, egy UFO! (Aztán lehet, hogy felkéretőznék a gépére...)

3. Mikor vágtad le utoljára a lábkörmeidet?
Tegnapelőtt.

4. Fested a lábkörmeidet?
Mikor hogy.

5. Rágod a lábkörmeidet?
Csak ha éhes vagyok.

6. Milyen színű bugyi van rajtad?
Nincs olyan, szürke kockás boxerrel szolgálhatok.

7. Van rajtad bugyi?
Nincs, csak egy szürke kockás boxer.

8. Előfordult már veled, hogy ráléptél egy macska farkára?
Számtalanszor.

9. Nagyon fájt, amikor megszülettél?
Gondolom, sokkolhatott, meg sem álltam az inkubátorig.

10. Milyen gondolatok kavarogtak benned, amikor utoljára kiléptél az óvoda kapuján, hogy elkezdd az első iskolás évedet?
"Végre valami más!"

11. Szerinted tágul vagy összehúzódik a világegyetem?
Szerintem kurvára mindegy.

12. Szerinted Platón értette a saját barlangelméletét?
Nem egy bonyolult darab, gondolom, igen.

13. Te gondolkodsz, tehát vagy, vagy vagy, tehát gondolkodsz?
Nem, én sekélyes vagyok.

14. Amikor halat eszel, előfordul, hogy megszúrja a szádat egy szálka?
Elő.

15. Ha forró teával vagy kávéval megégeted a nyelvedet, látod értelmét utána csókolózni, vagy megvárod, amíg meggyógyul a nyelved, a teljes élmény átélése érdekében?
Erre nem tudok válaszolni.

16. Hány kiló vagy?
Hetvenegypár.

17. Hány éves szeretnél lenni életed teljében?
Mindig éppen életem teljében vagyok, szóval most 31.

18. Elégedett vagy a hajad hulámosságának mértékével?
Tökéletesen.

19. Szereted a fehéret vagy a feketét?
Mit szeressek rajta?

20. Szerinted ha George W. Bush 1903-ban és Szaúd-Arábiában született volna meg, akkor tevehajcsár lett volna belőle vagy kecskepásztor?
Szerintem ő őrizte volna a tüzet otthon, de mivel idióta, tuti minden este lehúzott volna egy verést, hogy hagyta kialudni, még egy kevés sz@rt sem dobott reája.

21. Ha lenne macskád / kutyád, adnál neki puszit?
Hova? :)

22. Ennél sült békacombot, ha kapnál 13. havi fizetést?
Ettem anélkül is. Olyan kicsit, mint a csirke.

23. Ha valaki megszólítana az utcán, mit válaszolnál neki?
Attól függ, mit mondana.

24. Ha találnál az utcán egy húszezrest, elvinnéd a rendőrségre?
Inkább valami boltba vinném el?

25. Mit innál szívesebben: véres tejet vagy étolajat?
Véres tejet.

26. Mennyi az idő?
Úgy érted, most?

27. Tudod, hogy mondják görögül az ötöt?
Pjaty! Amúgy pende, persze, hogy tudom, net előtt ülök.

28. Ha beléd csapna egy villám, kómába esnél?
Nem lenne annyi időm.

29. A gyros görög vagy török kaja?
Görög.

30. Ha az euró árfolyama 300 Ft fölé nő, akkor tudod, mi lesz?
Nem tudom, tessék, itt egy százas..

31. Elmennél pornószínésznek?
No way.

32. Főztél már spagettit?
Szoktam.

33. Jól működik a hasnyálmirigyed?
Az mit is csinál?

34. Büszke vagy rá, hogy értelmes lénynek születtél?
Nem kimondottan.

35. Szerinted miért válik Madonna és Guy Ritchie?
Agyukra ment a pénz.

36. Ha lenne egy svájci bicskád, néha piszkálgatnád vele a körmödet, elmélázva az időjárás változékonyságán?
Nanáhogy.

37. Ha lenne egy gólyád, akit fióka korától te nevelnél, elengednéd ősszel Afrikába?
Csak ha menni akar.

38. Hogy vagy?
Megvagyok.

39. Szoktál beszélgetni a papagájoddal? (Ha van.)
Nincs, nem szoktam.

40. Hányas a lábad?
43.

41. Előfordult már, hogy kenyeret mártogattál tejbegrízbe?
Nem.

42. Szerinted mi az élet értelme?
Nos, igen, negyvenkettő.

43. Szereted a kerek számokat?"
Nem.

Emberszámba megyek

Bizonyám. Merthogy folytatódik nem csak a lakásrend, de a fejrend és a szokások kialakítása is. Ma délelőtt felkeltem, köntös körítettem magam köré, feltettem egy kávét, s míg az kotyogott, lezuhanyoztam - flanellpizsamámat farmerre cseréltem, beágyaztam (!), pirítóst készítettem (mellé tojást, kalbászt, szalámit ettem), teát főztem, megborotválkoztam, elpakoltam a koszosost az asztalról, olvivabogyós kisdunsztosüvegbe kávét csomagoltam (óne cukor, óne tejszín, pedig van mindkettő, de majd jól kihűlve így durvább, kihűlni meg hamar kihűl úgyis*) magamnak a nagy napra, fogat mostam és azon méláztam, hogy ilyesformán kellene kezdeni a napot - amúgy normálissan.
Tücsi arra kért, ne emlékezzek meg róla a továbbiakban eme oldalakon, úgyhogy nem fogok.
Sok boldogságot Neki...
Nekem meg egy Asus Eee 901-et.
* Télleg, értem én a viccet, de nem lehetne valamit kezdeni ezzel a tetves szeles idővel? Délelőtt hosszan szemezgettem a jégeralsóval. Sőt, a muskátlikat is beszedtem. Igaz, a pincéig nem jutottak még el, de majd idővel, fontolva haladás, kedves felebarátaim.

2008. december 7., vasárnap

Azt gondolom

...hogy ha Tücskös írhat arról, hogy el akar csábítani minden szembejövő férfit, akkor magam is megemlíthetem, mily' nagy szükségem lenne egy lelkes, kedves, erkölcstelen bölcsészlányra.

Uff.

---

Erre meg így persze kiakad. Neki ér, nekem nem? Már megint? Faszom...

---

Tücsi nagyon ideges, csak azt tudnám, miért. Meg hogy nekem miért nem ér.

Majd lejátsszuk kő-papír-ollóban, a la The Big Bang Theory.

2008. december 6., szombat

Nyünnyögés . uncsiposzt

Sikeresen kihagytam a tegnapi (vagy előtti, nem tudom, ezt hogy kell mondani) alvást* és ez nagyszerű dolognak bizonyult, bár nem volt egyszerű dolog. Olyan fél tíz - tízig húztam, aztán egy lendülettel aludtam tizenkét órát, ennyit a héten amúgy három nap alatt szoktam. Eddig a jó hír. (Majd még adagolok jó hírt azért.) Szóval, felkeltem (na, jó, csak az ágyban "keltem fel"), megnéztem az új nolanes Batman-t, amiben fekete lovag, azért csak most, mert mindenki folyamatosan arról pofázott, mennyire jó és azt szerettem volna, ha valóban jó, de a sok fecsely miatt már látatlanban rühelltem szegény filmet. Ami amúgy tényleg jó. Betmenesen elmentem zuhanyozni, gondoltam, de jó lesz (realizáltam, hogy tulajdonképpen utálom a linóleumot a fürdőben - nem sokkal később neki is álltam felszedni), rakosgattam egy kis rendet, hajat mostam, ilyes, aztán visszamentem, hogy nézek még egy kis Two And A Half Men-t, lásd alant, bekapcsoltam a laptopot, aki nem kapcsolódott be. Illetve, azt még igen, de oprendszert nem kaptam, kaptam ellenben egy Error 15 üzenetet, csak úgy, a semmiből, valami (én???) elkúrhatta a Grub-ot, most állhatok neki megcsinálni működő DVD-ROM és a Slax-pendrive nélkül**. De legalább takarítgattam, megfogadtam a fontolva haladást, akkor lépünk csak tovább, ha az addigiak biztosak - és a hálóban, kérem szépen, hetek óta csend-rend-fegyelem van. Néha kicsit elvadul, de nem nagyon tart ez tovább másfél napnál, szóval ezt fixnek ítéltem és nekiálltam a közbülsőnek. Haladok. És nem, nem felejtem el a virágokat sem meglocsolni.
A tegnapi hagymaleves koszosai azonban ott vannak, sőt, azt vettem észre, hogy a pirogikészítés egy-két kelléke is, mindenképpen a konyha a szűk keresztmetszet, bár mosogatok én, csak mindig akad olyasmi, amit nincs kedvem elmosni. :)
Nagyszerűen sokat dolgoztam/-om a héten és a következő héten is meglesz a hat nap óraszámban szóval igazán nincs sok időm komolyabban másra és ez jó is így. Tulajdonképpen szerintem annyira a laptop megjavításával sem fogok kapkodni, erőst visszafog ugyanis (ahogy eddig is, persze) az olvasásban, felfedezem a könyveket megint. Már alakul is a lista, van nálam könyv most is - oké, mindig van, ez tényleg nem olyan meglepő. Valóban nagyon unalmas lett ez a poszt (ellenben a többi....) :) - abba is hagyom.
Sziasztok.
* Merthogy ugye éjszakás voltam, de nappal sem pótoltam be. Ez a péntek.
** Nem, nem azért mondom, komolyan maradjon, nem kell (még).

2008. december 4., csütörtök

Mert jó



And she was lying in the grass
And she could hear the highway breathing
And she could see a nearby factory
She's making sure she is not dreaming
See the lights of a neighbor's house
Now she's starting to rise
Take a minute to concentrate
And she opens up her eyes

The world was moving she was right there with it and she was
The world was moving she was floating above it and she was
and she was

And she was drifting through the backyard
And she was taking off her dress
And she was moving very slowly
Rising up above the earth
Moving into the universe
And she's drifting this way and that
Not touching the ground at all
And she's up above the yard

The world was moving she was right there with it and she was
(Hey, hey)
The world was moving she was floating above it and she was

Hey, hey, hey

She was proud about it... no doubt about it
She isn't sure about what she's done
No time to think about what to tell him
No time to think about what she's done
And she was

Hey hey, hey hey, hey!

And she was looking at herself
And things were looking like a movie
She had a pleasant elevation
She's moving out in all directions
Oh, oh oh

Hey hey hey (repeated..)

The world was moving she was right there with it and she was
Hey, woo hoo
The world was moving she was floating above it and she was
Hey, hey

Joining the world of missing persons and she was
Missing enough to feel all right and she was

Ha ha
And she was...

Csak azért nem írok...

... mert dolgozom, mert nem történik semmi, meg mert szokjátok, hogy nem fogok egy darabig, hacsak melóból nem, Tücsi elviszi a netjét, ezúton kösz, hogy eddig is lehetett. Mindenesetre most hirtelen sok filmet le kell tölteni amíg van, ezügyben meg avengirnek kösz a helpet. Így az utolsó pillanatban még az első youtube-feltöltésemet is elkövettem, ím:


2008. december 2., kedd

Hazaértem

És csak azt akarom mondani, hogy a nép busza reggelente tényleg valami hihhhetetlen élmény. Nagyon sokat gondolkodtam, milyen szag volt ma reggel, de nagy nehezen meglett: olyan, mint amilyen a fenyőfaárusok focicsapatának az öltözőjében lehet. Szúros izzadtságszag keverve frissen tört fenyőtüske illatával és iszonyú lábszaggal. Érdekesnek hangozhat, de nem az, sokkal inkább borzalmas. Amúgy egyetlen erős negyvenes nőből áradt, aki szemre magán hagyta a pongyolát, de lehet, hogy ez is ilyen divatizé. Másik amúgy, hogy tegnap elhagytam fél pár kesztyűmet, amit ma reggel hazafelé sikeresen megtaláltam, néha magam is körmömet rágom* eszméletlenül izgalmas életemen.
A Sárkánygyík című 2004-es csoda valóban szar film, de nagyon nem lehet rajta nevetni, inkább csak zokogni, a Two And A Half Menről majd még írok, mondtam - mondjuk azt is, hogy a Vén Hülye és kedves kedvese látogatásáról is -, elöljáróban annyit, hogy egy nap alatt letoltam a torkomon az első évadot. Még valamit akartam írni, de ébren vagyok huszonnégy órája, csoda, hogy a betűket meglelem.

* Muszáj, mert a normális körömcsipkedők közül egyiket sem találom, a szar, amit vettem, na, az meg eltört rendeltetésszerű használat közben: értsd körmöt vágtam vele.

2008. december 1., hétfő

...annak szerencséje van a sitcomokkal

Keserédes dialóg a Two And A Half Men-ből* - Charlie és a testvére fiacskája csacsog:

- Don't sell your dad short. He loves you more than anything in the world. You know that, don't you?
- I guess. (...) How come you don't have any kids?
- I don't know. Maybe because I love me more than anything in the world.


* Visszatérek rá, nyugi.

2008. november 30., vasárnap

Sitcom, persze

Szigorúan húsz perc. Itt egy új sorozat, aminek minden esélye megvan arra, hogy kiskedvenc legyen, hadd ne magyarázzam túl, miért, egy félgyagya pasi válás után. ("Minden, ami a hűtődben található, az két sör és egy üveg salátaöntet." / "Tudom, kezdek kifogyni a sörből. A gyerekek miért vannak itt?") Szóval ismerkedjünk vele, félig még a név is stimmel. ("Tudod, abban {a könyvben}, amit Dr. Krandall adott mindkettőnknek, hogy olvassuk el. Úristen, ki sem nyitottad, ugye?!" / "Nem, kell, megvan hangoskönyvben, épp itt ül előttem.") Nem idézek többet, úgyis csak a trailert nézem egyelőre. Szerintem vicces. Van itt egy kis jutubésos is róla.
---
Naszóval. Épp nemrég, egy beszélgetés alatt jutott megint eszembe, hogy egyik oka a blogolásnak az, hogy ne kelljen olyan sokszor elmondani dolgokat az amúgy is szánalmasan lassan kapcsoló emberiségnek. De most inkább nem beszélek arról, mik jutottak eszembe, miközben néztem ezt a nagyszerű sitcomot, ami ugyan nem átütően jó, viszont jó - és mindenképpen elég sok dolgot az eszembe juttat. Mit is mondhatnék? Gary For President. (És Randy Pausch, persze.)
Most meg azt hiszem, legfőbb ideje, hogy eltüntessem a pirogi-főzés romjait (vagy kidobjam a használt dolgokat, ragad ez, mint a csiriz, nem tudom, mi b@szódott el) és kimenjek a gyerekkel egy sétára. Nem mintha nem pisilne be így is, úgy is, ha éppen olyanja van.

2008. november 29., szombat

Egy apró jó hírem talán van

Bizony, bizony mondom néktek, megindult az IT Crowd harmadik évada, gőzerővel. (Na, annyira azért nem, de két epizód már ott mosolyog mindannyiunk kedvenc világhálóján.
Ennyi a jó hír.
Aki neaggyisten (bár erre gondolni sem merek) ne tudná, mi a sötétzöld trüsszentésről beszélek, az itt elkezdheti a vizsgálódást. De, mondom, erre gondolni sem merek.

2008. november 26., szerda

2008. november 25., kedd

Nehogy zene nélkül maradjatok

Dave Gahan bekaphatja, hó!



Let me see you make decisions / without your television / Let me hear you speaking just for me...


Oké, a szöveg eléggé ott van... :)

Mert mit adtak nekünk a rómaiak?

Hát ez, bazmeg, azért már a pofátlanság olyan szintje, hogy nem tudom hova tenni. Új szót kell kitalálni rá. Nem szarráloptuk a várost és a orcánhazudtuk a barmokat. Mi mindent faszán csináltunk, csak hát, ugye, a rómaiak, a kurva anyjukat. Mi kiszámoltuk, hogy többéves beruházásokat hogy lehet pénz nélkül kivitelezni egy év alatt, erre nem beleköpnek a levesünkbe ezek az őstaljánok? Pár hónap és a háttérből elősompolyog magyarázatként a hét törpe, Holle anyó és a fognyűvő manócska is. Könyörgöm, ugye nem hisz már ezeknek senki semmit? Ugye...? :(

2008. november 24., hétfő

Kérdéssor Kiccsajtól, Kitöltve

1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét?
Tegnap az utcán a sajátomat, mint a leghőbb szerelmesek, nem tudom észrevettétek-e, de baromi hideg volt.

2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?
Minden bizonnyal. Igazolt hiányzással.

3. Bealszol a tévé előtt?
Nem. Hülyén néznék ki a pincében. (Tévémentes lakás.) Amúgy ha a filmre vonatkozik a kérdés, akkor a válasz: nem. Nem elalszom rajta, hanem eleve azért teszem be, hogy aludjak.

4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?
Van olyan, aki nem? Na, jó, az olyan marginális helyzeteket leszámítva, hogy mondjuk valaki egy k'ung a Kalaháriban.

5. Nyertél már valaha betűző versenyt?
Hát ez így eléggé nem definiált. Mit kellene/kellett volna hova betűzni, attól függ...

6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal?
Gondolom, hogy fröccs, sör, patikapálinka, gintonic, whisky vagy unicum. valami hasonló fajsúlyú lehetett.

7. Gyorsan gépelsz?
Négyes alá.

8. Félsz a sötétben?
Attól függ, mi van a sötétben. Magától a sötéttől nem hiszem, hogy sok értelme lenne félni.

9. Most van valaki, aki tetszik?
Kemény ez az egyes szám... :)


10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?
Mert az, hogy szerelmesek vagyunk, még nem jelenti azt, hogy jogunk van tönkretenni egymást.

11. Szerencse számod?
Hát, szerintem ez egybeírandó, de amúgy nincs kimondott kedvenc, a prímszámokat szeretem.

12. Nyertél már lottón?
Ha lottóznék, tuti nyertem volna. Tapasztalatot, ilyesmi.

13. Most iszol valamit?
Nem, mert akkor sokkal nehezebb lenne gépelni. Amúgy C-vitaminos pluszt.

14. Okosnak tartod magad?
Csak úgy Szókratészesen. :)

15. Ettél valaha bogarat?
Konkrétan bogarat vagy rovart vagy eleve: ízeltlábút? Bogarat szerintem nem, de tervben van.

16. Most van valaki, aki hiányzik?
Az a bizonyos milliomos amerikai nagybácsi (Dollár Papa), aki lenne oly' aranyos és elpatkolna, reám hagyva egy tetemes összeget.


17. Mit kérsz karácsonyra?
Semmit. Komolyan.

18. Ismered a muffinembert?
Ha bármi köze van a raggae-hez, akkor nem.

19. Beszélsz álmodban?
Részegen volt rá precedens. Jellemzőbb a horkolás és a fogcsikorgatás, mint minden elmeroggyantra. (Úgy értem, az utóbbi.)

20. Emlékszel az első csókodra?
Megint csak: ki nem? Lehettem vagy 13-14, a csaj meg 1-2 évvel több, tiszta nyál volt a pofám utána és nagyon nem tudtam, mi ez a felhajtás. Jóval később megtudtam.

21. Reptettél valaha sárkányt?
Csikókoromban. Úgy rémlik, élveztem.

22. Mikor mentél legutóbb úszni és hova?
Úszni??? Arany drága Hofi Géza bácsival szólva, mennyit úszok százon? öt métert! Lubickolni nyáron a Balcsiban. Ha a kád nem ér.

23. Sikeresnek tartod magad?
Micsoda egy provokatőr... :) Tudod, mit? Igen! :)

24. Kábé hány ember száma van a mobilodban?
Próbálom a minimumon tartani, de sajna így is van pár tucat.

25. Szerettél volna valaha kapni egy lovat?
Majdnem mindig, de egy vidrának is örültem volna, aztán végül tengerimalacokkal lettek belőle, de velük is nagyszerűen kijöttem.

26. Mik a terveid holnapra?
Az a nagy tervem, hogy dolgozom.

27. Mit csináltál múlt hétvégén?
Dolgoztam. :)

28. Most hiányzik a suli?
Az a része, hogy nincs kötelességed, az igen. Amúgy általában csak az idióták zavarnak, azok aránya meg szociokulturális közegben állandó. Mergenc második társadalmi törvénye. Ezt leírhatod. :)

29. Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret?
Ma, de hát az édesanyáknak ez a dolguk. :) (Email is ér?)

30. Szeretsz szingli lenni?
Jane után szabadon: "I like being single except the part that I don't have a girlfriend."

31. Szereted a szobádat?
Most alakítom. Szeretni fogom.


32. Ki a hősöd?
Erre nem tudok röviden válaszolni. Majd egyszer visszatérek rá.

33. Lógtál valaha a suliból?
Ha. Ha. Ha. Nem, soha.

34. Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)?
Befejezem ezt a cigit, amit nem szabadna itt elszívnom, aztán dolgozom tovább. Esetleg olvasok egy kis Pratchettet, Gemmelt vagy ezt a baromi izgalmas neurobiológiai konferenciaanyagot.

35. Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál?
Magamat, csak legyen nálam cigi meg sör, neaggyisten pár jó könyv vagy egy laptop bródbend internettel.


37. Ettél valaha kutyakaját?
Sajnos, csak nyúltáppal tudok nevezni.

38. Őszinte ember vagy?
A bunkóság határát súrolja. Néha nem csak súrolja.

39. Szereted a ham&eggs-et?
Igen.

40. Mi az a három dolog, ami mindig nálad van?
Cigi, mobiltelefon, bankkártya. Amúgy Notesz, toll, könyv.

41. Van valamilyen sebhelyed?
Legutóbb száznegyvenhetet számoltam. Vannak kedvenceim is.

42. Szereted az akciót, a pörgést?
Az attól függ, mit értünk ez alatt? Hogy egy nagymellű hosszúcombú begerjedve rámmászik, vagy hogy egy falka kancigánynorvég megtalál egy sikátorban és pont unatkoznak.

43. Mi szeretnél lenni ha nagy leszel?
Majd ha kicsit nőttem, kitalálom. Lehet, hogy kormányos.

44. Mi a legnagyobb titkod?
Ennek a 42. kérdésnek kellett volna lenni. A baglyok nem azok, aminek látszanak.

45. Milyen gyakran telefonálsz?
Meg fogsz lepődni, napi rendszerességgel.

46. Hiszel a szerelemben?
Aha. Meg a rákban.

47. Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg?
Valami frankó szuperhős-tulajdonság jól jönne. De ha az nem jön össze, hát legyen: világbéke. :)

48. Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy srácban/lányban?
Szeme, melle/feneke (melyik esik szemre), mosolya. Ebben a sorrendben, lehetőség szerint nem feltűnően.

49. Mikor sírtál utoljára?
Rosseb tudja, nem mostanában.

50. Kit öleltél meg utoljára?
Nemtom, talán Kitűnő Kollégámat. Most, hogy mondod, ja, ez kicsit szánalmas. :)

51. Jól kijössz a családoddal?
A nagyszerűen és a tűrhetően között húzódik a spektrum, hálistennek közelebb az előbbihez.

52. Hol van a mobilod?
Nemtom, gondolom, a fotelben, a farmer zsebében.

53. Mit ettél utoljára?
Sportszeletet.

54. Mi a kedvenc színed?
A kék. Ja, nem, a barna! :) Amúgy talán a zöld.

55. Milyen filmet láttál utoljára moziban?
Félek, hogy a Macskafogó 2.-t. :(

56. Most milyen dalt hallgatsz?
Fujitsu-Siemens Amilo - Sound Of The Cooler

57. Most mire vágysz?
Hogy végre többet aludjak öt óránál.

58. Melyik a kedvenc kocsid?
Hát, ha nem jöhet számításba valamelyik Transformer, a KITT vagy a Lada Niva a Látogatókból, neaggyisten valamelyik James Bond-járgány, akkor egy vicces kétéltű. Esetleg egy régi Alfa Romeo Spider.

59. Most nézel valamit a tévében?
Nem, mert a pincébe vannak száműzve, mint mondtam volt.

60. Kivel beszéltél utoljára mobilon?
Tücsivel.

Lament, kontempl

Szóval akárhogy is töröm a fejem a lakásdolgon, a legokosabb dolog, amit ki tudok találni, az is azzal jár, hogy darázsderéknyira húzott öv, szerzetesi élet és meló dögivel - amivel alapvetően nem is lenne semmi baj* - sőt, be is vállalnám. Csakhogy. Ésszel él az ember fia, akárhogy is nem látszik rajta (ne röhögj, rajtad sem látszik), és rájön arra, miután lehiggadt, hogy szomorú, szomorú, szeretjük a szép kis** lakást, annyira azért nem, hogy pusztán azért szakasszuk meg magunkat és mondjunk le az életről, hogy birtokoljuk. Az azért, valljuk be, kurva nagy baromság lenne, nem beszélve arról, hogy még amikor ketten laktuk is, gyakorlatilag csak egy szobát használtunk. Most egyedül is azt használom: oké, mondjuk a felét. Gyors fejszámolás után, ha imaginarice megragadjuk a növényeket és a könyvespolcokat (más nem nagyon van; ja, de, a polcon könyveket képzeljünk el), mert kb ennyi az ingóvagyon (a laptop, mint sok jó ember, kis helyen is elfér), akkor könnyen belátható, hogy még egy közepes méretű garzonba is viszonylag szellősen el tudom vackolni magam. (Nem beszélve arról, hogy nem kell dollármilliárdokat fizetni a szarbamártott PÉTÁV-nak; illetve, a tervek szerint nem kell, inkább valami gázos bandának, tolvaj az is, csak kisebb tételben, plusz ne fizessek a fűtésért, ha otthon sem vagyok. Mocsadék Vodafonhoz is azért mentem, mert csak ott találtam másodperc alapú számlázást. Ahogy odaértem, megszüntették a kis buzik. Inkább nekiálltak SMS-eket irogatni, hogy akció meg ennyiapénzed meg veddmegezt, szóval nagyon közel vagyok ahhoz, hogy ne legyek vodafonos (sem). De ez már egy másik történet.)
* Azt leszámítva, hogy darázsderéknyira húzott öv, szerzetesi élet és meló dögivel. :)
** Kicsi a faszt, két napja nem tudom rendbekapni, de legalább egyik szoba kb kész van.

Early bird gets the worm...

Na, de én már fogyasztanék némi sztéket is, véresen. Magyarul: fél hat van; szóval a szélirány szerintem kedvező* nagyszerű és méltatlanul kevéssé ismert költőnk, Várady Szabolcs szavaival élve, zsugorodik a zsugori idő. Apropos, Várady, hát müvülőggyünk, na, de nem ám valami érzelgőssel, bár azt is tud ő nagyon, nem is valami (sokak által) jól ismert kedvenccel** - hanem egy könnyed és tán filozofikus, s mint olyan vicces darabbal:

Egy kívülálló, ha volna ilyen

Egy kívülálló, ha volna ilyen,
egy fejlett aggyal született csecsemő
vagy ama bizonyos marslakó mondjuk,
egy kívülálló, ha volna ilyen,
nemigen értené még,
miért a saját érdekében,
a saját no meg a világ érdekében,
a világtörténelem sőt a világegyetem érdekében
kívánatos a
ajánlatos a
és nem kevésbé javallott a

Egy kívülálló, ha volna ilyen,
ha ilyen volna, hogy nem értené meg,
ha így értené, ez a kívülálló
nem is volna kívülálló egészen.

Egy még kívülebb álló inkább azt hihetné,
egy másik naprendszerből vagy az anyaméhből,
mindamellett az emberi nyelv - noha
legkezdetlegesebb - birtokában,
azt vélhetné e legkívülebb álló,
a szavak szótári, avult, hagyományos
jelentésére utalva azt hihetné:

mi sem kívánatosabb, mint hogy a
mi sem ajánlatosabb, mint hogy a
és aligha javallható más, mint hogy a

A legkívülebb álló kívülálló
legkívülebbről vélhetne effélét.

De mi, akik bizonyos tekintetben,
tudniillik, hogy a bőrünkre megy a játék,
belül vagyunk, és a kényszerű figyelemben,
mellyel legfelsőbb feletteseink kinyilatkoztatásait
kísérjük, nyelvérzékünk átalakult aképpen,
hogy immár közvetlenül észleljük a közvetett jelentést
a szavakban, mi a kiszabott terepen állunk
jobb híján, s egyelőre beérnénk
a dolgok nem legkedvezőtlenebb kimenetelével -
mi bizony hovatovább a kívülállás
fokozatait meg nem értjük,
sem orrunkat, hogy méltóan undorodnánk,
a metaforák szaga nem facsarja.



* A szélirány szerintem nem érdekes...
** ... épp csak az ismerkedés kedvéért...

2008. november 23., vasárnap

Eduscho Szilárd jelenti

Az az igazság, hogy nincs hideg. Úgy értem, nem csak itt és most az "új" ágyban, flanellpizsamában, amit délelőtt mostam ki, ezért a radiátorról vettem le, nem csak így... odakint sincs hideg. Nem, ha vastag gyapjúsapka van rajtad, takarod a torkod és a szintén vastag kabát alatt van három pulóver. Nos, talán nem árt egy kesztyű és - szintén vastag - zokni sem. Akkor nincs hideg.
Most komolyan. Nem lehetne valami plusz supportot nyújtani ennek a global warmingnak?

Mahjong

Megosztom veletek, hogy mi a jó a mahjongban. Nem az, hogy elmélyült gondolkodás, még csak nem is az a valósághoz közelebbi feltételezés, hogy nyugalomra szoktat - értsd nem vered szét a környzetedet, amikor már percek óta bámulsz és csak nincs meg az a rohadt pár. Nem. A mahjongban az a jó, hogy játék közben kitűnően el lehet gondolkodni, hogy miért pont az ilyenolyan típusú tile az, amit hipphopp megtalálsz, szemben azokkal a hülye másikakkal, amiket meg nem. És mivel ilyen hejdemodern, milyenszkintakarsz mahjonggal játszom, azt is kipróbálhatom, hogy különböző témákban hogy áll ez össze; most például az derült ki (theme: nature), hogy az állatokat eléggé könnyen kiszúrom, csak azok a hülye növények okoznak nehézséget. Biztosan mert nekem nem kell virág és rózsaberket hordok a fejemben, a rózsák meg Lewis Carroll óta tudjuk, milyenek, tuti nem hagyják, hogy más növények képe is belemenjen a fejembe. Na, mi van? Ez is van olyan jó elmélet, mint bármelyik másik...

Downward spiral

Beszéltem a Honiakkal, kicsit le is lomboztak, szóval aktivitásom lenullult.
Ezt még befejezem, dobok egy zuhanyt, aztán pihenek, mert sokáig tart majd a meló.
Holnap folytatom.
:(
...
Hú, jobban el van baszarintva a kedvem, mint gondoltam.
...
Mint oly' gyakran ilyenkor - mindig -, elkezdett egyre sötétebbnek tűnni minden és már neki is álltam volna elkeseredni, de... de majd baszok én elkeseredni, hadd jöjjön a probléma, majd megoldom, amelyik nagyon makacskodik, azt meg felrúgom a picsába a Holdba. Még mit nem... Azok az idők már elmúltak, és bár sok szart megértem ebben a kecóban, sok jót is - és alapvetően szeretem. Nem tudom, hogy oldom meg, hogy megmaradjon, de megoldom. Szopok, baszok, gombot varrok, lenullázom az éltem, de nem hagyom annyiban. Uff, én szóltam.
...
Vagy keresek egy garzont*... :megalkuvó:
:)
* garret bleak, my ass :)
...
Nekiálltam utánaszámolni, hát, szart vág a kerék rendesen, de megoldom, csak egyelőre nem tudom, hogyan.
(Ja: nem tudjuk fizetni a törlesztőrészletet és el kellene adni a lakást, ha eddig nem derült volna ki, hát ez a nyavalyga tárgya.)

Ügyes vagyok

Leolvasztottam a hűtőt, elmosogattam, mostam - mindjárt teregetek -, szobát rendeztem-takarítottam, de ami a fő: tökegyedül felhoztam egy ágyat a pincéből, már ott is van a helyén, nagyszerű (igaz, közben kicsit koszos lett minden megint). És ismét: nekiállni a legnehezebb. Ha egyszer már nekiálltál, baromi szimpla lesz a dolog: meg kell csinálni. :)
Ágy felállítva, háttámla felszerelve, frissen szellőztetett ágynemű és frissen mosott huzat. Na meg a kérdés*: mi jobb?** A ronda szőnyeg vagy a ronda linóleum? Kicsit szőnyeghiányos vagyok...

* ...hogy minek ez a menet, ami sehova se vezet
** kiégni vagy köddé válni?

Randy Pausch

Ahogy hazajöttem (közvetlenül munka után), lefeküdtem pihenni, mert, ugye most már jó gyerek vagyok. Persze, ötkor felébredtem, ami miatt nagyon mérges vagyok mindig, mert ilyenkor aztán rendszeresen nem tudok aludni délelőttig, aztán meg rohanhatok megint dolgozni, pont álmosan, mindegy, utálok éjjel felébredni, az a lényeg. Most azonban a Nagy Bides Világnak más volt a célja, mint hogy megnézzek egy (több) hülye filmet, kicsit olvasgattam a Zinternetet. (Nem, még nem adtam fel, hogy kiolvasom teljesen.) És akkor összeakadtam az egyik legkedvesebb, leglelkesítőbb és legderűsebb emberrel. Randy Pausch. Ilyeneket mond, hogyaszongya*/**:



* Aki lusta végignézni, az itt elolvashatja. Komolyan megéri. Ha nem hiszed, nézd meg a lenti bölcsességet. Valaki csak lefordítja, legrosszabb esetben.
** És közben végig mosolyog és viccelődik. Szégyellhetnénk a pofánkat.

2008. november 20., csütörtök

(R)enyhe újdonságok

Arra ébredtem, hogy a flanellpizsama ellenére rohadtul fázom - be is csuktam az ablakot és eléggé úgy is fog maradni sajna, nagyon az néz ki*. Alkoholstopba fogtam, annak mondjuk nagyon ideje volt már, maradjon is így. Találkoztam Tücsivel, nagyon kedves volt és megértős és szomorú.

* Ilyen esetekben jobbik eszem ellenére gondolatban azért kacérkodom a global warminggal.

2008. november 19., szerda

Machine Girl

Nézem ezt a kibaszott beteg japán filmet*, és arra gondoltam, mi lenne, ha Gabócával történne ilyesmi. Nos, basznék a legendásan lúzer rendőrségre bízni, szólok itt és most, hogy aki bántani merné a húgom**, azt nem pusztán megölöm, de a fajtája írmagját is eltörlöm a földről. Nem Pólbendzsaminosan, hanem Frenkkesztlösen - és még fölé. Macska sem fog szuszogni, sőt, a só is felesleges lesz, nem lévén mire szórni. Bocs, hogy ez ilyen poszt lett, csak elképzeltem, mi lenne ha.

* Ami egy borzalmasan nagy blődli amúgy.
** Ember ilyen nyilván nincs, de ha neaggyisten lenne, újra kellene definiálni a cold blooded murderer fogalmát.

2008. november 17., hétfő

Borzalmasan szar és aljas poén

Would you hold my hand / If I saw you in heaven...

Fogod-e a kezem, ha elfűrészellek a mennyben...

2008. november 15., szombat

Végre egy jó hír

Megtaláltam ugyanis a vallásomat, úgy tűnik. Olyannyira, hogy pappá is szenteltem önnön magam. Hogy a helyzet súlyosságát érzékeltessem, íme egy kis részlet a Ceremóniából:

A Pap elkezdi: Én, (teljes Szent Név, Misztikus Rangokkal, fokozatokkal, kinevezésekkel, hivatalokkal, stb.) Ezoterikus Eris Paratheo-Anametamisztikus Testvériségének Beavatott Papja, Annak Főpapja, a Poliatya Hivatala, Az Emelkedő Ndzsa Háza, POEE Főtemploma által rámruházott hatalmamnál fogva Kérdezlek Téged:

VAJH EMBERI LÉNY VAGY-E ÉS NEM KÁPOSZTA, VAGY VALAMI?

Az Avatandó válasza: IGEN.

DE KÁR. AKAROD MAGADAT JOBBÁ TENNI?

Az Avatandó válasza: IGEN.

DE HÜLYE. AKARSZ-E FILOZÓFIAILAG MEGVILÁGOSODOTTÁ VÁLNI?

Az Avatandó válasza: IGEN.

NAGYON VICCES. ELKÖTELEZED-E MAGAD A SZENTELEN ERIZIÁNUS MOZGALOM MELLETT?

Az Avatandó válasza: TALÁN.

AKKOR ESKÜDJÉL A KÖVETKEZŐ SZAVAK ÁLTAL:

(Itt a Pap végigvezeti az Avatandót az Eriziánus Megerősítés szövegén.)

A Pap folytatja: AKKOR EZENNEL POEE TANONCCÁ NYILVÁNÍTALAK TÉGED, (név), A DINAMIKUS DISZKORD LÉGIONÁRIUSA. DICSŐSÉG ERISNEK! DICSŐSÉG DICSŐSÉG! DICSŐSÉG YEAAAH!

Minden jelenlévő örvendezik vala, az új avatott kibont egy nagy üveg bort, és mindenkit körbekínál.

A Ceremónia általánosan lerészegszik.

Mord azt mondja, hogy Omar azt mondja, amúgyis unikornisok vagyunk.


... és így tovább, ebben a manírban - ha valaki el akarna mélyülni a diszkordiánus bölcsességekben, hát itt megteheti, de bánni fogja. Szóltam.
mergenc KSC
Az Arany Almacsutka (Golden Apple Corps*) tiszteletbeli pozíció a szent TeÉn Őrzőinek, hogy a nevük mögé rakhassák, hogy "KSC". Ez keveset mond, még kevesebbet használ, nem jelent semmit.
* Nem összetévesztendő a négy énekesből álló The Apple Corps Ltd - del. Mi találtuk ki előbb.

Valaki, ha van, hogy olvassa a blogot, nyilván a zenék miatt

Ez sem az az überhepi, de...*

*Érti, aki érti.

Íme:
You were the promise at dawn,
I was the morning after.
You were jesus christ my lord,
I was the money lender.
You were the sensitive woman,
I was the very reverend freud.
You were the manual orgasm,
I was the dirty little boy.

And is this what you wanted
To live in a house that is haunted
By the ghost of you and me?

Is this what you wanted ...

You were marlon brando,
I was steve mcqueen.
You were k.y. jelly,
I was vaseline.
You were the father of modern medicine,
I was mr. clean.
You where the whore and the beast of babylon,
I was rin tin tin.

And is this what you wanted ...

And is this what you wanted ...

You got old and wrinkled,
I stayed seventeen.
You lusted after so many,
I lay here with one.
You defied your solitude,
I came through alone.
You said you could never love me,
I undid your gown.

And is this what you wanted ...

And is this what you wanted ...

I mean is this what you wanted ...

Thats right, is this what you wanted ...
--
Kihagyván a máshoz kötődő érzelmeket olvassuk ezt úgy, mint TE, magadat, most - és TE, magadat régen, mikor kicsi voltál. ;)

2008. november 13., csütörtök

Napi öröm

Találkoztam Orbán Jolánnal*. :)
Mindjárt elő is hozta, hogy legutóbb, amikor találkoztunk, sok-sok évvel ezelőtt, volt valami nézeteltérésünk Nietzsche kapcsán, én meg leszaladtam a könyvtárba, hogy majd én megmutatom és azóta nem láttuk egymást. :D
Kár, hogy nem emlékszünk rá, mi volt az, pedig tuti nekem volt igazam. :)
* Ez azért nagyon jó hír, mert én módfelett kedvelem őt és nem találkoztunk ezer éve, ld fent.

És most vissza... (olyan lesz, mint egy tornaóra)

De nagyon más. :)

Ezek után senki nem fogja elhinni, hogy nem vagyok megmacskadva; persze, hogy meg vagyok macskadva, ha nem lennék, ember sem lennék (na, mondjuk az nem egy nagy dicsőség,de tudjuk, mire gondolok). Természetesen szomorú vagyok, ennyi, nem kell aggódni, céverzió, el fog múlni.
Addig is, Seress Rezső rulez, a Firefox meg sokkal bénábban kezeli a tabokat, mint az Epiphany.
-
Ápdét: (nagyon nem akartam már írni ide, pláne most, de) elkövettem azt a hibát, hogy filmrészlettel együtt meghallgattam-néztem a Szomorú vasárnapot (Seress, ugye, rulez*) . Utána megnéztem az Üllői Úti Fucktól az Esküvőt is, jól vagyok. :)

* Amúgy azt akartam, hogy "csak inni inni, senkinek se' hinni..."

És a sok szarra...

..most egy kis lazulás*...
* mert hasra feküdt az ördög...*
**ugye mindenki utálja, azokat, akik mindig három pontot tesznek a mondatok végére? :)

Álljunk meg egy szóra (AKA: That's how we do it - Ohio-style)

Tényleg. Merthogy a fasz kivan kivan azzal, hogy mindenki haj, de félt meg aggódik. Aggódjatok magatok miatt, tizennégy elmúltam, már szőrös a pöcsöm. Bocs, fiúk-lányok, de eddig a legtöbbet a szakállas tesó, LB segített, midőn leültetett egy pálinkával és Hank Williamst ( a harmadik eme néven) gittyantott, my drinking problem left today*, ím a segítség a nótához), majdnem házibuliba is elvitt, amúgy is inkább olvassatok egy kis Nietzschét** és nézzétek meg ezt.

*Csak arra az esetre, ha idióták is olvasnák ezt a blogot: nem kurvára hepi ám ez a nóta.
** "A részvét az, ami tönkreteszi az erős embert, aki magasabb célok felé tekintve ki van téve annak a veszélynek, hogy az emberi szenvedés láttán képtelen követni elhatározását..."

We is people from the great state of Ohio. When one gives us pain, we take that pain and push it down. And if the pain comes back again we push more pain down on top of it. Why confront someone when you can avoid it, right?

2008. november 12., szerda

Intermezzo

"Tücsi, úgy akarod csinálni, hogy haragudjunk?"
"Úgy. Most már* úgy."
"Oké, rajtam ne múljon."

* (???)

Faszkalap vagyok én is, mitagadás.

2008. november 11., kedd

Na, kipróbáltam

... ezt a vasalás-dolgot is. Nem olyan nagy kunszt, mint gondoltam, bár szemre könnyen vasalható inget próbáltam kiszúrni és valószínűleg beválasztottam, ki is vasaltam, hipp-hopp. Szerintem fasza, aki szerint meg nem, az dögöljön meg. Nade: azért csak vissza kellene menni a történelemben meglelni azt a faszit (tuti, hogy faszi volt, nő nem lehet ilyen aljas*) aki kitalálta ezt a faszságot. Csak egy időgépet és egy szívlapátot... olyan nagy kérés ez? A vasalásnál létidegenebb dolog kevés van, talán csak a szója. Micsoda egy baromság már ez? Atyám szavaival élve: kértem én ezt?!
Öreg vagyok és fáradt, igenis pocsékba ment az az öt perc. (És még mennyi fog, előre rühellem.)
Ja, ha valaki tudja, mi ez a vízspriccentőmánia, az szóljon, én kurvára nem találtam semmit a vasalón, ami vizet spriccentett volna, pedig azt reméltem, hogy az majd okoz némi gyermeki örömet.

* Habár...
-

Amúgy

...színeket nem kaptok, az elrendezés meg így fasza.
Nem változik és kész; egyszerű, átlátható, jobb nem lehet.

Ezígyazé

Nem az igazi. Próbáltam alvás előtt, amit nem lehetett, mert Tücsi nem szerette. Hallgattam nyelvleckét meg klasszikus zenét - most éppen Bachot - elalvás előttre. Gondolom, megint majd akkor alszom el, mikorra dögfáradt leszek. És untat a barokk zene, mert nem is tudok figyelni rá. Még valami, amiben én vagyok a hibás. Fasza.

2008. november 10., hétfő

Rohaggyak meg...

... ha mégecce kölcsönt veszek fel bármire*.
Mindig elfelejtem, hogy igazából annyival kevesebb a fizetésem.
Oszt csak csodálkozom, hogy ír a Zótépé (azok is megérik a pénzüket**),
hogy hejj, pénzlevétel, hejj, nem te voltál... Mindegy, örökké nem eshet.
:(

* Bár ennek a laptopnak minden fillére megérte.
** A mondat jelentése: nem, nem érik meg a pénzüket.
-

Nem az a legrosszabb, ami szomor, mert a szomor régi (jó?) ismerős, lehet azt kezelni; én speciel úgy szoktam, hogy leszarom. A csalódottság az nekem kérem nincsen benne a szótáramban, nem tudom, hogy mi az, dühös meg aztán pláne nem vagyok. Csak akkor meg mi? Ha azt mondom, egy nagy-nagy üres helyen (lélek, vagymipicsa, bár önnön ilyetén képzelt hozzámtartozómat jobbára kicsinek és sötétnek képzelem, de most az egyszerűség kedvéért hagyjuk a következetlenséget), szóval, egy nagy és üres helyen ezermilliócsillóval száguldoznak a különféle méretű és teljesen eltérő ürességek, na, mondjuk, hogy olyan, bár kurvára nem. És a legrosszabb, hát, azt meg tudom mondani, hogy mi. Nem az, amikor hazaérsz a töküres lakásba és nem dörgölőzik lábadhoz kutya, bár az is kurva szar; nem, az igazán szar az, amikor felébredsz éjjel háromkor és nem is tudod, hol vagy, mi ez az egész, nem így van ez; nem így szokott, nem így kell lennie, valami nem helyesen működik, és akkor felkelsz, mert mi a faszt is csinálnál, és ballagsz egyet a lakásban, büdöspicsába eztmegaztis meg kellene venni, akarnád ezt erőltetni, de nem megy, szóval csak rágyújtasz, sajdítgatod a szívedet, mászkálsz, amíg rá nem jössz, hogy pont ez az a fajta viselkedés, amire olyan nagy arccal mondtad mindig, hogy idióta, ettől megrettenve elnyomod a cigit a pici szíveden, basszad meg, mondod magadnak és visszamész megnézni a Hancock-ot, amiből akár jó filmet is lehetett volna csinálni, mert gyakorlatilag minden adott hozzá, oszt mégsem.
Jó is lehetett volna, mert minden adott (volt) hozzá, oszt mégsem. Érted.

Lassan ez lesz a mottóm, a síromra is ezt vésik*, de én azt már (megint csak) leszarom.
*Mielőtt még kedves édesanyám aggódni kezdene, nyugi, még mindig tervezek olyan 120 évig élni. ;)

2008. november 9., vasárnap

The Inevitable


They may walk hand in hand

Like lovers through the market square

Selecting leather goods,

Pretending that they just don't care

They say all the boys are monsters

All the girls are whores

So when you lose the one you love

There's always plenty more

They may be in a club

All dressed up waiting to meet you

Or in some garret bleak

Despairing over what to do

All the girls are monsters

All the boys are whores

So when you lose the one you love

There's always plenty more.


Note to self, ahogy testvérem a borostában mondaná:
1., hol a picsában van (már?) az a garret bleak?
2., majd egyszer ehhez össze kellene dobni egy klipet és feltolni jutyubra -
3., hamán annyira jóban vagyunk a mencoderrel.

Note to yourself: aki nem tudná, neaggyisten, ez a Squirrel Nut Zippers nevű formáció valami egészenkibaszottkurvajó száma.

A világ meg bekaphattya. És ami mögötte van.


2008. november 8., szombat

Bissztos

Nem tudom, ki emlékszik még rá, eléggé kölyökkutyák voltunk, amikor meghalt a gengszterváltás utáni első magyar miniszterelnök. Megszakították az adást és töredezett szívvel elmakogták, hogy meghalt Antall József. Közvetlenül utána, szusszanásnyi szünetet sem hagyva meg a pofánkba nyomták a nagyszerű reklámmal, hogyaszongya "az élet biztosan megy tovább". Viccnek kicsit durva, ám poénértéket nem nélkülöz. Gondolom, amúgy, nem vicc volt, csak a már akkor is burjánzó mérhetetlen inkompetencia és oda nem figyelés.
Most meg néha azon kapom magam, bár hallanám magamban legalább időnként ezt a kurva szar reklámot, ahogy apró kis szitalelkemben el-elböffenti magát, hogy "az élet biztosan megy tovább". Még ha maga sem gondolja komolyan, akkor is. Jó lenne hallani.

2008. november 4., kedd

Ellenezvén a halálszagot és nyomort

Wall-E


A Rövidzárlatból nyúlt Ötös számú robot egyáltalán nem kalandjai az Apple által dizájnolt birodalmi kutászdroiddal.
Kár érte, nagy kár...

2008. november 1., szombat

A fiúknak kukijuk van, a lányoknak meg puncijuk

A lányok szomorút hallgatnak szomorhoz, a fiúk meg dzsüdzsügitárost.
Egyszerű ez. Él az, aki eleven.

Tudom, sok a jútyúb

Nem mondanám, hogy összekaptunk Tücsivel, inkább hullafáradtak vagyunk ebben a kapcsolatban.
Szerintem neki is kellene változni (nekem is, persze), szerinte nem.
Bebuktuk.
It ain't the end of the world.

Napi tragédia

Tegnap premier plánban néztem végig, ahogy egy kocsi rátolat egy kutyára.
Nem akarok beszélni róla.

Play a bit more

I can't get to sleep

Dögöljön meg, aki kárhoztat ezért

Elvágyom, megint. Még el sem indultam,de visszavágyok.
"Ahol a túl jó nem kell, csak az a jó középszer..."
Nyálas, persze, szarok rá...

Tücsinek

:)

End evribádiszéj - hééééhóóó

2008. október 30., csütörtök

Örömünnep

Holnaptól, hogy szakadna az ég a telibekúrt világra, van három szabadnapom.
Szarok mindenre, nagyon ideje volt már és aki el akarná venni megkönnyebbült jókedvkísértetem, annak önnön szemfogammal tépem fel nyaki ütőerét.
Szóltam. Komolyan mondom.

2008. október 29., szerda

Ropi Bácsinál mindig jókat lel az ember


You are The Lovers


Motive, power, and action, arising from Inspiration and Impulse.


The Lovers represents intuition and inspiration. Very often a choice needs to be made.


Originally, this card was called just LOVE. And that's actually more apt than "Lovers." Love follows in this sequence of growth and maturity. And, coming after the Emperor, who is about control, it is a radical change in perspective. LOVE is a force that makes you choose and decide for reasons you often can't understand; it makes you surrender control to a higher power. And that is what this card is all about. Finding something or someone who is so much a part of yourself, so perfectly attuned to you and you to them, that you cannot, dare not resist. This card indicates that the you have or will come across a person, career, challenge or thing that you will fall in love with. You will know instinctively that you must have this, even if it means diverging from your chosen path. No matter the difficulties, without it you will never be complete.


What Tarot Card are You?
Take the Test to Find Out.

Nesztek kép - ez én vagyok :)


(Amúgy beállítottam az időt, így iksz év után.)

2008. október 28., kedd

Szkájpból szemelgetve

[17:01:08] zombidroid: hogy halad a politikusmészárló project?
[17:01:14] mergenc: hogy szarjanak sünt, szarul, bazmeg, mindenki azt hiszi, hülyéskedek
[17:12:20] zombidroid: gazdagnak kéne már lenni, csomó kellemetlenségtől megkímél
[17:12:36] zombidroid: pl a szegénységtől
[17:12:45] mergenc: raboljunk ki politikusokat
[17:12:50] mergenc: dupla haszon
[17:13:07] zombidroid: rablógyilkosságra gondolsz
[17:13:40] mergenc: aha
[17:13:50] mergenc: szerinted lecsapna ránk a népharag?
[17:14:24] zombidroid: pajzsra emelnének
[17:15:14] mergenc: LOL
[17:16:08] zombidroid: csak hülyén néznénk ki, birkákkal a pajzsunk alatt

2008. október 27., hétfő

A joghurt - király

Nem tudom, említettem-e már. Pedig az, sőt, amit nem gondoltam volna, a natúrjoghurt egyáltalán nem rossz. Igaz, nem is olyan jó, mint mondjuk a kefír vagy a soproni, de nem rossz; ízesített testvéreiből ma eddig egy epres és egy barackos csúszott le, de hamarosan megölöm a cseresznyéset is.
(Amúgy mi a rossebnek legyen színes, he? - Nem a joghurt, a blog.)
* Amúgy a barackosnak zavarbaejtően majonézszíne volt.
---
Megnéztem az Incredible Hulk-ot, ezt az újat, az edvárdnortonossat. Na, ez a film azt tudja felmutatni, hogy erőltetett és szar benne az Edvard Norton, gagyi és izzadtságszagú, amit Tim Roth művel, Liv Tyler meg kövér és bamba - szóval bizonyos szempontből vannak a filmben újítások. Ja, a cgi olyan, mintha nem is lenne, de hát ezek után az a legkevesebb. Meg az, hogy olyan portugált még nem hozott a világra anya, aki ilyen szépen mondaná, hogy "Obrigááádóóó..." - persze ezek aztán már rohadtul nem számítanak, le is állítom magam, mert minden fél percben eszembe jut valami fos a filmből.
---

2008. október 26., vasárnap

Lassú víz...

...template-et mos. Régóta ilyen már a blog, nem kellene máshogy kinéznie?
(Tudom, tökmindegy, jobban tenném, ha inkább érdekes dolgokat írnék, hát, nem, ugyanis nem nagyon történnek olyanok mostanság.)
Szóval kiírom a népszavazatolást.
Gondolom, akár öten is szavaznak vagy valami ilyesmi.

The Inevitable Return Of The Great White Food Waste Grinder

Az egyik éjszakás kajáját már megettem, hamarosan következik a másiké. Kiakadok, ha csak belegondolok - innen még vacsorázni is fogok, így is éhes leszek, mire hazaérek. Ha nem lenne olyan szomorú és éhteljes, akkor röhögnék ezen a spóroláson. Ha éjszaka is rendesen enne az ember, már éhen haltam volna.
--
Ápdét: benyomtam hat szendvicset egy tál szlöttyös-húsos tésztát és még van egy kevés abból is, meg van három sütim. Asszem, valahogy csak életben maradok ma.

2008. október 24., péntek

Hiába voltam éjszakás, öt órát aludtam

Ami nagyon jó ilyenkor. Eléggé szar éjszaka volt, de szerencsére engem az élet apró örömei nagyon fel tudnak dobni, mint például amikor felszállsz a végigmelózott éjszaka után a nép buszára (by Kresi) - ami amúgy a kettes busz, olyan, mint Budapesten a hetes, hátha valaki nem lenne kiművelt a pécsi tömegközlekedési viszonyokban -, szóval felszállsz, agyonfagyva, pofán csap az igazzy magyar rögvaló egy laborkörülmények között egyértelműen előállíthatatlan gázfelhő formájában, ami nagyrészt szimfóniaszagot, mégnagyobbrészt másnapos kevertszagot áraszt, de, és itt jön a jó hír, nem hányod le. Minek is tennéd, amikor három megllóval később jön a jutalom azért, hogy megtartóztattad magad: reszketeg bácsika száll fel a buszra, nagyjából képben van, de azért ne következtessünk ebből messzire, kopott tweedzakójavállai fölött billegő feje erőst ritkuló szőrzettel bír, ám ott van, hogy jótékonyan takarja a hibákat, a baseballsapka, SHOW NO MERCY felirattal. Lehet, hogy véhás emlék.

Más.


Amúgy HIMYM a sorozatsláger, szerintem Tücsi annyira nem lelkesedik érte, mint én, pedig nagyon nagyszerű. Ja, feloldás: How I Met Your Mother. Van róla valami a magyar wikin is, de azt inkább felejtsük el, mindenesetre játssza a Comedy Central is, egyáltalán nincsenek kétségeim afelől, hogy milyen minőségű fordítással és szinkronnal. Sajnos. Ha valaki konkrétan is tudja, ne habozzon szólni felőle. Lényeg a lényeg, baromi kedves, jópofa, vicces sorozat, ezer éve megy, szóval van tartalék, és sok mindent meg lehet belőle tudni. Például, hogy hogy lehet két perc alatt lezavarni egy randit. (Kivel randizik Ted és mi köze ennek egy másik sorozathoz, ami melyik? - A (szerintem baromi egyszerű) kérdés megválaszolói kapnak egy fejsimit emailben.


2008. október 21., kedd

Darabokból összerakott poszt

Merthogy még nincs 23-a és töküres a hotel, gyakorlatilag most éppen semmi dolgom - ami lett volna, akár csak estére (16:45 van), azzal meglepő módon már végeztem, pedig nem vagyok egy nagy előredolgozó. Mondhatni: sőt. Viszont pontosan ezernégyszáztizenkét napja dolgozom zsinórban. Nem vicc. Megszámoltam: a hónapban egy olyan napom volt szabad, aminek 24 órájával bírtam. A tendencia az, hogy amikor reggel nyolcra érek haza, tökfáradtan, na, az a szabadnapom, rektálisan kontaktolhatom magamnak.
Szóval nem érek rá sosem, ez előhozta a Hegy meg a Mohamed problémakört, jönnek a szülők látogatóba, ami nagyon jó, csak takarítani nincs nagy kedvem, pedig eléggé ráférne a lakásra. Majd holnap dél körül, azzal tudok aludni is meg takarítani is. Ha már házimunka: Tücskös elfelejtett inget vasalni (na, ja, én meg nem szóltam), úgyhogy nekem kellett. Ez a vasalás dolog, na, ezt eddig csak kívülről láttam, de megalapozódott a vélekedésem: ez egy faszság. Amúgy nem ment olyan rosszul, mint gondoltam, bár 1., az elején inkább csak a ráncokat kontúroztam; 2., nem erőltettem olyan halálosan; gondolom, utóbbi miatt nem néz ki úgy, mint egy fiatal lánchegység.*
Most abbahagyom, mert mozog a világ, majd ápdételek, ha...
Amúgy meg egyre kurvajobb vagyok ebben, amit csinálok. :)
*Gyűrt hegyek: A hegyek többsége olyankor keletkezik, amikor a földkéreg lemezei összeütköznek, és a lemezhatárok mentén a kőzetek felgyűrődnek, majd megemelkednek. Ez a folyamat az ún. hegységképződés. A megemelkedett tájon aztán az erózió alakítja ki a csúcsokat és a völgyeket. Így alakultak ki pl. a Himalája, az Andok és az Alpok hegyvonulatai. - hu.wikipedia.org
Ápdét 1.: És eléggé eszegetek is, már ha van időm meg van mit, most fogok nekiállni a harmadik szendvicsnek két és fél óra itt-tartózkodás után; nem kell amúgy olyan komolyra gondolni, ezek ilyen szállodás barbizsömlék, hogy szarna sünt, aki kitalálta.** Tegnap keffirres napom volt, de csak kettőt találtam, csak annyit ettem. Ja, még valami az itteni konyháról - ahogy Kőhalmi Zoltán mondta volt (majdnem) egy hasonló józanságú jelenség kapcsán: ...a zöldborsó indokolatlan használata. Szóval, ha valami mellett nem látsz borsót, akkor az töltve van vele... - nála ez répa volt, én meg boldog lennék, ha cserélhetnék vele.
** Ilyenkor amúgy az éjszakás(ok) kajáját eszem, amit általában meghagy(nak), szóval valószínűleg én vagyok kis hazánk legjobban öltözött konyhamalaca.

2008. október 19., vasárnap

2008. október 18., szombat

Cím nélkül

- Can I have the key to the business center?
- Yes, of course...
- Do you have internet in there?
- No, unfortunately we don't.
- Then it's completely useless.

Most erre mit lehet mondani?

- Yeah, mate, you're fucking right...

(Elkezdtem kiszámolni, mennyibe kerülne felállítani egy saját wireless rendszert. Röhejes, bazmeg, röhejes...)

Ma

Kicsit alulmúltam önnön magam azzal az akcióval, hogy eljöttem dolgozni, nade inget meg aztán nem hoztam magammal. Még jó, hogy mindig korábban jövök, így nem is késtem sokat amiatt, hogy el kellett mennem inget venni.
Napi nyelvbravúrok (1.): antik eladó. Meg a pöcsöd. "Csókolom, Lujzika, húsz deka arisztofanészt kérnék; és van még abból a múlt heti óccsított horácból?"
Napi nyelvbravúrok (2.): állandó akció. Ezt sokáig ízlelgettem, egyetlen szösznyi kis összetétellel megszüntetni a jelölt értelmét, hát ez zseniális.
Dolgozom amúgy, persze.

2008. október 11., szombat

Hosszabb lélegzetvétel

Szóval az úgy van, hogy dolgozom, eléggé sokat, főleg pedig hülye időszakokban. Mióta dolgozom, egyszer volt csak olyan, hogy egy héten két szabadnapom lett volna* - illetve, a héten olyan lett volna, csak éppen az első szabadnapom a kettőből valahogy pont az a nap volt, amikor reggel hétkor fejeztem be a munkát. Emellett (nem) szorgosan tanulok tördelni, valóban nem egy nagy vasziszdasz, olyan, mint az összes többi dolog a világon: neki kell állni, megtanulni és csinálni. Ki nem tudja.
[Van ez a vélekedésem, amivel nem mindenki ért egyet, hogy gyakorlatilag mindenki érhet mindenhez, Tücsi például eléggé hülyén nézett rám, amikor mondtam, hogy szereljük meg mi a kocsit, nem lehet olyan bonyolult, hiszen még az autószerelők is meg tudják csinálni. Az ő autószerelője mondjuk megér egy misét, vagy inkább egy egész sorozatot a mellye kasába, elöljáróban annyit, hogy hetvenezer forint után képes volt ugyanolyan szarul visszaadni az autót, hogy a nyavalya tegye akárhova.]
Na, de vissza a dolgos hétköznapokra, melyek tényleg eléggé buzimód telenk munkaügyileg, szerintem kicsit még várogatok, aztán elkezdek kampányolni a 12 órás műszak mellett. Nem tudom, ki az az idióta, aki nem vállalná be, lévén már a nyolc órával is úgyis el van baszva a napod, akkor meg tökmindegy.
(Juteszembe, munka, szembesültem megint a magyar értelmiség egyik krémjével, a jogászokkal (tisztelet a kivételnek). Kicsit nehezen tolerálható, ha valaki nem képes felfogni, hogy a "regisztráció" az a konferenciára vonatkozik, délben, egy koppanásig teli szállodában nem fog szobát kapni, akkor sem, ha valami fatális hiba folytán ott van a neve mellett, hogy doktor - egyszerűen azért, mert a leendő szobáját még éppen hogy csak elhagyta az előző lakó. És nem, bazmeg, te sekélyes barom, ez nem a szobaaszony hibája, hanem azé a seggfejé, aki szerint, bár öles betűkkel ki van írva, hogy kettőtől lehet elfoglalni a szobát, ez rá nem vonatkozik. Ezután már csak savanyú röhögésre futotta, amikor a másik meg azzal jött oda, hogy nem mindenki tud ám angolul, ugyan mondjam már meg, de gyorsan, hogy hogyan kell a bejelentkező lapot kitölteni és közben az orrom előtt lobogtat egy papírt, amin az elvárt felett teljesítő szállodai alkalmazottakat lehet nevezni. Kell-e mondani, hogy ugyanaz a papír két centire ettől ott van magyarul is, és nagyonnagyon messziről sem emlékeztet egy bejelentőlapra. Na, ez már nagyon kikívánkozott, szorri.)

Meg mellette azon melózok, hogy összehozzak egy ingyenes online szerepjáték - fantasy - scifi témájú fanzine-t, köszönöm, haladunk, alakulunk, mint púpos gyerek a prés alatt, hála az égnek eléggé régen megszoktam, hogy mindenféle előrevetítést felszorozzak fível, így olyan kurva nagy meglepetések nem is érnek. Tanácsolom mindenkinek, a fí {φ} az egy gecimód okos állandó - nem kell aranymetszés meg Fibonacci meg hullámfüggvény hozzá, elég, ha kiszámolod, hogy a haverokkal töltött hétvégére hány sört kell biztosan megvenni és ha nem akarsz csalódni, felszorzod fível. Pölö.
Érdeklődők itt is utánanézhetnek a dolognak.
Én meg meg is untam az írást, pedig még el sem kezdtem.
(Üzenet az agynak: abbahagytad az írást, mi lesz így szegény szereplőkkel?)

* Amikor itt volt a Vén Hülye és kedves barátosnéja, persze, arról sem írtam, de majd kitérek rá egyszer.
-----
Ezt még idedobnám, mert vicces:

2008. október 6., hétfő

Sorozat-ápdét

Merthogy persze muszáj tudni mindenkinek, hogy Shield-et nézünk, na.

Jelentkezés

Amúgy nincs semmi különös, dolgozunk, Tücskös is, én is, egymásra licitálva, így pl kevesebbet is költünk, nem mintha amúgy... A héten lesz kettő szabadnapom is, szóval én az egyikre mindenképpen terveznék egy sörivást is, mert az már nagyon kellene, a másikat pedig arra használjuk, hogy felugrunk a Balatonra és azon melegiben még vissza is jövünk, mert másnap persze megint dolgozom. Közben meg ezzel is el vagyok foglalva, nem is olyan bonyolult dolog tördelni, ha jobban megnézi az ember. Csak időm nincs eléggé, de majd az éjszakás műszakban megvizsgálom a dolgot részleteiben. Az új linuxos szerelem meg szerintem tisztára az LXDE lett, csak Tücsi nem szereti, mert nem olyan, mint az Ubuntu, ami alatt ő azt érti, hogy nem olyan, mint (az a) Gnome, ami úgy van beállítva, ahogy megszokta.

2008. szeptember 29., hétfő

Meglepő bejelentés - informatív poszt, linkekkel

Tücskös tegnap azt mondta, legyen inkább Ubuntu a gépen. Ezt még úgy is személyes sikernek könyvelem el, hogy tulajdonképpen "majdnem-Ubuntu" van a gépen most is, egyik partíción Crunchbang (egy Ubuntu-mutáció, Openbox-szal meg Conkyval meg minden szépséggel), a másikon meg a Nagy Öreg, Debian (tudom, akkor már inkább az Ubuntu olyan, mint a Debian, na bumm.

2008. szeptember 27., szombat

Maradj otthon, nézzél tévét

Azon agyaltam éppen most, hogy ha az olvasással meg a filmnézéssel töltött órákat nem számítanánk, akkor hosszú-hosszú évekkel lennék fiatalabb. (Jó-e az?) Szóval érdekes kérdés, hogy megérte-e, ahelyett, hogy domboldalon hevertem volna egy üveg barikolt küvével. Fasztuggya.

Naugye.
Megmongyuk istendícsérni sem nagyon szoktam, ondö kantreri.

2008. szeptember 25., csütörtök

Mer' régen hallottam meg úgys minnyá megyek melózni

Csetreszfaktorról
















... a végén almával.
És ez az, amivel az ember foglalkozik, miután mögébredt...
(Nem az alma.)

Csetreszfaktorról




















... a végén almával.
És ez az, amivel az ember foglalkozik, miután mögébredt...
(Nem az alma.)

2008. szeptember 18., csütörtök

utalás

mert oda sosem néz senki.
(viszonylag értem, miért)

2008. szeptember 16., kedd

Gombás raguleves, rakott káposzta, lekváros tekercs (este libusmáj)

- volt tegnap.
Ma csak délután megyek - tudom, majd egyszer beállítom az órát -,
addig is polcokat baszkurálok, töltök könyvekkel és Streamtuneren Kossuth-ot hallgatok.
(A rádiót, nem az igazit.)
Majd írok a Vén Hülye látogatásáról is, majd.
Mondom, holnap.
-
app.1.: A Vackarádió (vagy mi a rossebb) kiötlőit lehetne-e spárgába csomagolt téglákkal ütni ideigóráig?)
app.2.: Ma indul a házdoki új évadja.

2008. szeptember 12., péntek

Zőccségleves meg brassói

Az volt a kaja ma, eddig ez a toplista első helyezettje. Lassan ideje este is dolgozni, kíváncsi vagyok, milyen az igazi konyha.
Amúgy ma jön a Vén Hülye és - egyelőre ismeretlen - barátosnője.

2008. szeptember 11., csütörtök

Kérésre

a telefonom megvan, csak amikor melózom, le van némítva.
a melóról meg mesélek kicsit később, nemrég értem haza és még nem ittam sört

2008. szeptember 10., szerda

Első nap az óvodában

... jó volt, fárasztó volt, nem is írok róla, hanem pihenek. :)

2008. szeptember 9., kedd

Újdonság

Alig egy év alatt sikerült is munkát találnom.
A vén inkontinens örülhet.
Én is örülök.

Még annak is, hogy miután másfél órát vártam az üzemorvosra, rám sem nézve pecsét, aláírással elbocsátott, fasza, hogy ilyen profi.

Amúgy nem lenne ezzel semmi bajom, mert makkegészséges vagyok a vállficamot leszámítva, de másfél óra erre?

Nu, sebaj.

Örülünk, Vincent.

2008. szeptember 1., hétfő

dzsankiknak

A comment:com ajánlásával:

Hétfő, Szept. 1

* Gossip Girl (CW) 8 p.m.
* One Tree Hill (CW) 9 p.m.
* Prison Break (Fox) 8 p.m.

Kedd, Szept. 2

* The Shield (FX) 10 p.m.

Szerda, Szept. 3

* Bones (Fox) 8 p.m.

Vasárnap, Szept. 7

* Entourage (HBO) 10 p.m.

Hétfő, Szept. 8

* Terminator: The Sarah Connor Chronicles (Fox) 8 p.m.

Szerda, Szept. 10

* 'Til Death (Fox) 9 p.m.

Kedd, Szept. 16

* House (Fox) 8 p.m.

Csütörtök, Szept. 18

* It's Always Sunny in Philadelphia (FX) 10 p.m.
* Smallville (CW) 8 p.m.
* Supernatural (CW) 9 p.m.

Hétfő, Szept. 22

* The Big Bang Theory (CBS) 8 p.m.
* Boston Legal (ABC) 10 p.m.
* CSI: Miami (CBS) 10 p.m.
* Heroes (NBC) 9 p.m.
* How I Met Your Mother (CBS) 8:30 p.m.
* Two and a Half Men (CBS) 9 p.m.

Kedd, Szept. 23

* Law & Order: SVU (NBC) 10 p.m.
* NCIS (CBS) 8 p.m.
* Without a Trace (CBS) 10 p.m.

Szerda, Szept. 24

* Criminal Minds (CBS) 9 p.m.
* CSI: NY (CBS) 10 p.m.
* Lipstick Jungle (NBC) 10 p.m.
* The New Adventures of Old Christine (CBS) 8 p.m.

Csütörtök, Szept. 25

* ER (NBC) 10 p.m.
* Survivor (CBS) 8 p.m.
* Grey's Anatomy (ABC) 9 p.m.
* My Name is Earl (NBC) 8 p.m.
* The Office (NBC) 9 p.m.
* Ugly Betty (ABC) 8 p.m.

Vasárnap, Szept. 28

* American Dad (Fox) 9:30 p.m.
* Brothers & Sisters (ABC) 10 p.m.
* Californication (Showtime), 10 p.m.
* Cold Case (CBS) 9 p.m.
* Desperate Housewives (ABC) 9 p.m.
* Dexter (Showtime) 9 p.m.
* Family Guy (Fox) 9 p.m.
* King of the Hill (Fox) 8:30 p.m.
* The Simpsons (Fox) 8 p.m.
* The Unit (CBS) 10 p.m.

Hétfő, Szept. 29

* Chuck (NBC) 8 p.m.

Szerda, Oct. 1

* Dirty Sexy Money (ABC) 10 p.m.
* Friday Night Lights (DirecTV 101) 9 p.m.
* Private Practice (ABC) 8 p.m.
* Pushing Daisies (ABC) 9 p.m.

Péntek, Oct. 3

* Everybody Hates Chris (CW) 8 p.m.
* Ghost Whisperer (CBS) 8 p.m.
* Life (NBC) 10 p.m.
* Numb3rs (CBS) 10 p.m.

Hétfő, Oct. 6

* Samantha Who? (ABC) 9:30 p.m.

Csütörtök, Oct. 9

* CSI: Crime Scene Investigation (CBS) 9 p.m.

Kedd, Oct. 14

* Eli Stone (ABC) 10 p.m.

Csütörtök, Oct. 30

* 30 Rock (NBC) 8:30 p.m.